FELHÍVÁS
Tolna Város Önkormányzata
„Tolnai Tudásért” elnevezéssel ösztöndíj pályázatot ír ki felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói részére.
Az önkormányzat célja:
Tolna város közigazgatási területén lakcímmel rendelkező, diplomát adó felsőfokú képzésen résztvevő 18–25 év közötti hallgatói számára anyagi támogatás biztosítása.
Pályázati feltételek:
A képviselő-testület egyösszegű pénzbeli támogatás formájában segíteni kívánja az olyan, Tolna városában állandó bejelentett lakcímmel rendelkező, 18. életévüket már betöltött, de 25. életévüket még be nem töltött, jó tanulmányi előmenetelű és/vagy szociálisan rászoruló hallgatókat, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, vagy osztatlan képzésben folytatják tanulmányaikat, és a tanulmányi eredményük eléri, vagy meghaladja a támogatás igénylését megelőző félévben, azaz a 2024-25-ös tanév I. szemeszterében:
- szociálisan rászoruló hallgatók esetében a 3,7-es,
- szociálisan nem rászoruló hallgatók esetében a 4,0-es súlyozott tanulmányi átlagot.
A Képviselő-testület szociálisan rászorulónak értékeli
- azt a háztartást, ahol az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 110.000.- Ft-ot.
A beérkezett pályázatok elbírálásáról a képviselő-testület soron következő ülésén dönt. Egy pályázó egy szemeszterben legfeljebb 200 ezer forint támogatásban részesülhet.
A pályázati űrlap a Tolnai Közös Önkormányzati Hivatal Titkársági Osztályán kérhető, vagy a www.tolna.hu oldal Városvezetés/Helyi pályázatok almenüpontjáról is letölthető. A pályázati anyagnak egy példányban kitöltött, a pályázó által aláírt űrlapot és a szükséges igazolásokat kell tartalmaznia.
FIGYELEM!
A pályázat beadási határideje: 2025. március 14.
Helye: Tolnai Közös Önkormányzati Hivatal
7130 Tolna, Hősök tere 1. I. emelet, 25-ös iroda
A pályázat eredményéről a pályázókat levélben értesítjük.
A pályázó a képviselő-testület döntése ellen fellebbezéssel nem élhet.
Pályázati kiírás
a Tolnai Művelődési Központ és Könyvtár Lovarda Büfé hasznosítására
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Bizottsága az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló 17/2006. (IX.15.) Ör. rendelet 28. §-a alapján
pályázatot hirdet
az önkormányzat tulajdonát képező, a Tolnai Művelődési Központ és Könyvtár Lovarda épületében található büfé hasznosítására.
- Az ingatlan adatai
Az ingatlan 7130 Tolna, Bajcsy-zs. u. 73/A. sz. alatt található, 42,5 m2 területű büfé, előtér helyiségekből álló, közművesített, új állapotú üzlethelyiség. Az üzlethelyiség bútorozatlan.
A helyiség kizárólag büféként üzemeltethető. Pályázatot mind egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, civil szervezet jogosult benyújtani.
- A pályázat tartalma
A pályázatot Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének címezve (7130 Tolna, Hősök tere 1.) kell benyújtani. A pályázatok bontását és elbírálását Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Bizottsága végzi a pályázat benyújtására meghatározott határidő lejárta utáni első bizottsági ülésén.
A pályázati ajánlatot, írásban, zárt borítékban postai úton, vagy személyesen a Tolnai Közös Önkormányzati Hivatal (7130 Tolna, Hősök tere 1.) Titkársági Osztályán lehet benyújtani. A borítékra kérem feltüntetni „PÁLYÁZAT Lovarda Büfé”.
A fizetendő legkisebb bérleti díj összege: 60.000,-Ft/év.
A bérleti jogviszony kezdete: 2025. március 1.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. február 25. (kedd) de. 10.00 óra
A pályázati ajánlatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó nevét és címét, jogi személy esetén a vezető tisztségviselő nevét, elérhetőségét,
- a tevékenység folytatására jogosító engedély másolatát,
- nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja és azoknak megfelel,
- a vállalt bérleti díj összegét,
- mennyi időre kívánja bérbe venni a helyiséget (határozott, határozatlan idejű, nyitva tartási időre vonatkozó nyilatkozat).
A pályázaton csak az a pályázó vehet részt, aki a pályázati ajánlatát az előírt időben és tartalommal benyújtotta. Több, azonos tartalmú pályázat benyújtása esetén tárgyalás megtartására kerülhet sor, ahol a pályázatok bontását követően a Humán Bizottság valamennyi pályázót egyenként meghallgatja.
Érvénytelen az az ajánlat, amely a legkisebb bérleti díj összegét nem éri el, illetve amelyik határidőn túl érkezett.
A pályázat nyertese az összességében legjobb ajánlatot tevő (bérleti díj összege, a bérleti jogviszony időtartama, egyéb vállalások) pályázó.
A bérbeadó a pályázatot elnyert pályázóval köti meg a szerződést. Visszalépésre a pályázat benyújtásának napjától a döntéshozatalt megelőző napig van lehetőség.
A helyiség megtekintésére az Önkormányzat képviselőjével (Tóth Györgyi intézményvezető) történt egyeztetést követően van lehetőség.
