Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az tolna.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
További információ
Elfogadom
Nem fogadom el

Néhány szó a városról

Tolna az 5. legkisebb méretű magyarországi megye 5. legnagyobb lélekszámú kisvárosa, egyben névadója. 2013 óta járási székhely. A Tolnai járás a legkisebbek egyike, négy település, Fadd, Bogyiszló és Fácánkert tartozik hozzá.

Tolna Pakshoz és Szekszárdhoz is közel fekszik, a Duna mente vonalán, bár az élő folyóval már nincs közvetlen kapcsolata. Ha vízen nem is, aszfalton jól megközelíthető, a 6. főút, valamint az M6 és az M9 sztrádák révén.

A mai város két település, Tolna és Mözs egyesülésével jött létre. Nagyjából 11,5 ezren laknak itt, jövedelmi helyzetük kicsit rosszabb, mint az országos átlag, de jobb, mint a megyei.

Három olyan üzem működik Tolnán, amely kétszáznál több dolgozót foglalkoztat. A lakáshelyzet és az egészségügyi ellátás jobb az átlagosnál. A tolnai az ország legnagyobb dunai holtágrendszere, ami páratlan természeti kincset jelent. A helyiek identitásának meghatározó eleme a víz, a hal, a halászlé, a bárka.

Az itt lakók szerint igazán élhető hely Tolna.

sárga pöttyök
Rendezvénynaptár
Közelgő rendezvények
Adventi ablaknyitogató
  • Mikor: 2021. Dec 3. 17:00
  • Hol: Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár
Adventi kavalkád
  • Mikor: 2021. Dec 11. 15:00
  • Hol: Tolna
A leprikónok átka
  • Mikor: 2021. Dec 14. 18:00
  • Hol: Tolna, MAG-Ház
Találkozások
  • Mikor: 2022. Jan 14. 17:00
  • Hol: Tolna, MAG-Ház
Rosszfiúk II. Stand up Comedy Tolna
  • Mikor: 2022. Jan 27. 19:00
  • Hol: Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár