A Tolna Város Jó Tanulója–Sportolója kitüntető díjra ebben az évben minden eddiginél több, összesen 25 felterjesztés érkezett. Az értékelési pontrendszer alapján többszörös holtverseny alakult ki a jelöltek között, ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy az elvileg lehetséges négy díjazott helyett hatan kaphatják meg a kitüntetést.
Idén a díjjal járó serleget Acsádi Petra labdarúgó, a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium végzős diákja; Berta Péter karatéka, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola 4. osztályos tanulója; Reizer Petra Kamilla labdarúgó és röplabdás, a tolnai gimnázium 9. osztályosa; Nyul Brigitta Anna kajakozó, a tolnai gimnázium 9. osztályosa; Tóth Csenge Luca látványtáncos, a Wosinsky iskola 5.osztályosa és Tubik Fanni látványtáncos, a Wosinsky iskola 4. osztályos diákja vehette át Balogh Zoltántól.
A polgármester oklevelet és ajándékot adott át azoknak a sportolóknak, akik idén országos bajnoki címet, illetve Európa-, vagy világbajnoki érmet szereztek. Ezt az elismerést a Barina Bence Márton–Kuti Ákos (kajak országos bajnokság MK2 U12, 2000 méter); Németh Aliz (ritmikus gimnasztika, országos diákolimpia, buzogány); Buri Kata–Buri Petra–Tédió Nóra (országos sakk diákolimpia középiskolás lány csapatverseny); Tédió Nóra (országos sakk diákolimpia amatőr lány V. korcsoport egyéni); a Buri Petra–Horváth Zsófia (kajak országos bajnokság K2 U17-18 5000 méter); Lukács Bence (karate SKS-SKDUN Európa-bajnokság egyéni küzdelem és csapatverseny 2. helyezés); Kovács Gábor és Steinbach József (EDBF Sárkányhajó Európa-bajnokság magyar Senior B válogatott I. és II. helyezések).
Fotók: Németh István
Ennyi minden történt a tolnai sportéletben 2024-ben
Január
Öt utánpótlás csoportban kezdődött az éves felkészülés a Tolna Kézilabda Clubnál. Az óvodások a sportág alapjaival ismerkedtek, heti két edzésen. Az U8, U9, U10-es csoportok heti három edzésen vettek részt. Az U13-as társaság az ifikkel készült. Az U19-es csapat a is megkezdte az alapozást, ők a a III. osztályú bajnokság F csoportjában játszottak.
Öt korosztályban nagyjából száz gyermekkel indult az év a Tolna VFC utánpótlás csapatainál. Az U7, U9, U11-es csapatok a Bozsik programban és a megyei futsalbajnokságban játszottak. Az U13 és az U16-os korosztály már nagypályán vívja a meccseket, de ők is részt vesznek a megyei futsalbajnokságban. Ebben a szezonban a Tolna VFC és a Tolna-Mözsi Futsal SE kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésbe kezdett.
Február
A 12 évesek között Barina Bence Márton, a 13 éveseknél Szabó Erik végzett az első helyen a kajakosok számára rendezett paksi Héraklész erőfelmérőn.
Az Old Brothers nyerte a 36. Alta Ripa senior teremlabdarúgó bajnokságot, a DZ Hűtéstechnika és a Bor és Halásztanya előtt. A gólkirály Horváth Mihály lett, a legjobb kapus Sarudi Sándor.
A 2023. évinél jóval nagyobb önkormányzati támogatást, összesen 16,4 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület a hét kiemelt sportegyesületnek. A sportingatlan üzemeltetési támogatás is emelkedett, a gyermek- és tömegsport támogatás keretösszege pedig a duplájára, 1,6 millió forintra nőtt.
Március
Folk Zsuzsanna, a 2F-Bau Tolna-Mözs játékosa lett az NB I-es női futsal bajnokság gólkirálynőije. A csapat a bajnokság alapszakaszát a 3. helyen zárta.
Két meccsel a bajnokság zárása előtt matematikailag is bebiztosította bajnoki címét a Tolna-Mözsi Futsal SE férfi csapata az NB III. dél-nyugati csoportjában.
Felemás eredményekkel kezdte a megyei II. osztályú bajnoki küzdelmeket a Tolna VFC csapata.
A ritmikus gimnasztika országos diákolimpiai döntőben buzogány versenyszámban hármas tolnai siker született: Német Aliz 1., Bencze Janka 2., Karácsony Fanni pedig a 3. helyet szerezte meg. Mindhárman a Vitál Sport és Szabadidő Egyesület RG szakosztályának versenyzői.
Április
Elindult a városi teniszbajnokság. A Vitál Sport és Szabadidő Egyesület tenisz szakosztálya által szervezett sorozatban három osztályban harminc amatőr teniszező vett részt, Tolna mellett a környező településekről is.
Tédió Nóra, a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium diákja az országos sakk diákolimpia amatőr lány V. korcsoportban egyéni bajnoki címet szerzett.
Öt aranyérmet szereztek a tolnai kajakosok a tolnai holtágon lebonyolított hagyományos Mármarosi Kupán.
A Debrecenben rendezett SKS-SKDUN karate Európa-bajnokságon Lukács Bence, a Tanren Karate SE versenyzője egyéni küzdelemben és a csapatversenyben is ezüstérmet szerzett.
Május
Gyengébb kezdés után végül magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet a Tolna VFC labdarúgócsapata a megyei II. osztályú bajnokságban.
Ezüstérmes lett a maratoni magyar bajnokságon a Tolnai Kajak-Kenu SE kölyök korosztályú párosa, Szabó Luca és Szakály Vanda.
Lezárult a teremröplabda bajnokság tavaszi szezonja a Vitál Sport és Szabadidő Egyesület csapatai számára. Az U15-ös leány csapat lett a IV. osztály Dél-Dunántúli csoportjának aranyérmese, az U17-es lány csapat a III. osztályban a Nyugat-B csoport 5. helyén végzett.
Az U20-as férfi csapat a III. osztály 3. helyét szerezte meg.
Sikeresen vette az osztályozó mérkőzéseket a Tolna-Mözsi Futsal SE férfi csapata, és a Tatabánya ellen vívott két mérkőzéses párharc során feljutott az NB II-be.
Bravúrosan szerepelt a Wosinsky Mór Általános Iskola III-IV. korcsoportros leány labdarúgó csapata az országos diákolimpia döntőújében. A lányok a tolnai általános iskolák történetében a csapatsportok tekintetében az eddigi legjobb diákolimpiai eredményt elérve a 3. helyet szerezték meg.
Nagy sikerrel rendezte meg a LapáTolna Sárkányhajó Klub a IV. LapáTolna Napot a tolnai holtágon, felnőtt és diák kategóriában indult csapatok részvételével. Az eseményen Kozmann György, többszörös világ. és Európa bajnok kenus is részt vett, aki az egyesület két elhunyt tagjáról elnevezett díjakat adta át.
Négy fordulós döntős párharc után ezüstérmes lett az NB I-es női futsal bajnokságban a 2F-Bau Tolna-Mözs csapata. A gárda a Magyar Kupában szintén a második helyet szerezte meg.
Nyolcadik alkalommal rendeztek emléktornát a fiatalon elhunyt tolnai kapus, Szabó Márton emlékére a Városi Sporttelepen.
Elhunyt Barina József, a Tolnai Kajak-Kenu SE mesteredzője, a tolnai kajaksport atyamestere.
Június
Lezajlott a Tolna-Mözsi Futsal SE leendő futsal csarnokának ünnepélyes alapkő letétele a Városi Sportpályán.
Nagyszabású fogathajtó versenyt rendezett a Tolna-Mözsi Lovas Egyesület a mözsi lovaspályán.
Megvédte diákolimpiai bajnoki címét a tolnai gimnázium leány sakkcsapata. A tavalyi győztes gárdával megegyező összetételű trió – Buri Kata, Buri Pertra és Tédió Nóra – szoros küzdelemben diadalmaskodott.
Nosztalgia kézilabda találkozót rendezett a Tolna Kézilabda Club a Városi Sportcsarnokban. Az eseményre a klub jelenlegi játékosain, edzőin kívül mintegy száz, különböző korosztályhoz tartozó egykori tolnai és mözsi kézilabdás fogadta el a meghívást. Az eseményen felavatták Schmidt József tanár úr emléktábláját is.
Megrendezte első versenyét a Vitál Sport és Szabadidő Klub úszó szakosztálya, a Tolnai Tanuszodában. Az I. Vitál Delfin Kupán hat egyesület közel kétszáz gyermekkorú úszópalántája vett részt.
Öregfiúk futballtornát rendeztek Tarjányi Gyula, a Tolna VFC egykori elnöke emlékére a Városi Sportpályán.
Július
Eldőlt, hogy a megyei II. osztályú futball bajnokság előző szezonbeli győztese, a Tolna VFC ősztől a megyei III. osztályú bajnokságban szerepel, Tolna VFC–Bogyiszló néven.
A Tolnai Sárkányhajó Club Egyesület két sportolója, Kovács Gábor és Steinbach József is tagja volt az 50 év feletti korosztályú magyar válogatott legénységnek, amely a 15. EDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Európa-bajnokságon több távon is arany és ezüstérmet szerzett.
Augusztus
A tolnai Vas Gábor, a Paksi FC labdarúgója meghívót kapott a felnőtt magyar válogatottba.
Bronzérmet szerzett a Tolna-Mözs női futsal csapata a Ritalia Thelena Kupán.
Több fontos versenyen is eredményesen szerepelt Andróczi Gréta, a Fastron AC asztaliteniszezője, aki korcsoportjában az országos ranglista 4. helyére küzdötte fel magáét.
Sikeres volt a Vitál röplabda szezonjának nyári strandröplabda szezonja. Számos értékes helyezést szereztek a vitálos fiú és lány párosok.
Ügyességi és díjugrató versenyt rendezett a Tolna-Mözsi Lovas Egyesület Mözsön.
Szeptember
Országos bajnoki címet szerzett a Tolnai Kajak-Kenu SE színeiben a Horváth Zsófia-Buri Petra páros az U17-18-as korosztályban 5000 méteren. Ugyancsak országos bajnok lett a Barina Bence Márton–Kuti Ákos páros az U12-es korosztály 2000 méteres versenyében.
A XI. paksi BrutálAtom versenyen a tolnai Kolozsvári Adrienn 1. helyet szerzett.
Története során először rendezett országos bajnoki fogathajtó döntőket a Tolna-Mözsi Lovas Egyesület, amely a rendezői siker mellett egy érmet is begyűjtött: Ritecz Péter a póni egyesfogat versenyszámban a 3. helyen végzett.
Elhunyt Sáth Sándor, a ’70-80-as évek legendás tolnai női asztalitenisz csapatának vezetőedzője.
Október
A Tolna-Mözs női futsal csapatának négy tagját is meghívták a magyar válogatottba, amely Wiesner Dalmával, Folk Zsuzsannával, Kiss Grétával és Deczki Vandával a soraiban kivívta a világbajnoki selejtezőn való részvételt.
A Vitál Sport és Szabadidő Klub ritmikus gimnasztika szakosztályának sportolói több országos megmérettetésen is bravúrosan szerepeltek. A magyar bajnokságon a vitálos gyermek csapat (Füredi Panna, Kerner Lara, Kiss Emma, Dávid Natasa és Pintér Hanna) 3. lett, a serdülő páros (Bencze Janka és Karácsony Fanni) pedig ezüstérmet szerzett.
Véget ért a városi teniszbajnokság. Az I. osztályban Steinbach Máté, a II. osztályban Tóth Balázs, a III. osztályban Ezer Dávid lett az első.
Az Orosházán rendezett országos asztalitenisz versenyen Andróczi Gréta az U11-es korosztályban a 3. helyen végzett.
Zsinórban négy meccset nyert a Tolna-Mözs Futsal SE férfi csapata a férfi NB II-es bajnokságban.
November
Elkezdődött a 37. Alta Ripa teremlabdarúgó bajnokság. Ebben a szezonban 6 senior csapat küzd a pontokért.
Kilenc fordulón át megőrizte szezonbeli veretlenségét az NB I-es bajnokságban a Tolna-Mözs női futsal csapata.
A kezdeti gyengélkedés után 7-ből 6 meccsét megnyerte a Tolna VFC a megye III-ban.
December
A Tolna Vármegyei Diáksport Egyesület évzáró rendezvényén a 2023-24-es tanévben országos diákolimpiai érmet szerzett sportolók mellett a diákolimpiai mozgalomban legaktívabb iskolákat is díjazták. A középiskolák versenyét a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium nyerte, megelőzve a Szekszárdi Garay János Gimnáziumot és a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnáziumot.
