A nagy haltartó bárkák, a „faragott orrtőkés állóbárkák” látványa hajdan szervesen hozzátartozott a tolnai holtághoz. Több rekeszben lehetett elhelyezni benne a halakat, a bárka „derekát” több helyen kifúrták, hogy a víz szabadon áramolhasson. A halászbárkát az „orrában” és „farában” levő légszekrények tartották a felszínen.
Bárkáról venni a halat – annak egy különös varázsa volt. Akár hóban-fagyban sorban állni, beszívni a kátrányszagot, figyelni, ahogy gyönyörű halakat merítenek ki a bárka sötét mélyéből…
Meglepően sok halat tudtak így tárolni. Állítólag karácsony táján akár 80 mázsát is „elbírt” egy bárka.
A II. világháború előtt a Selyemgyár alatti részen egymás mellett kettő is ringott. A halászati szövetkezet (htsz) megalakulása után két új halasbárka került a vízre, de azok már a bogyiszlói „hídhoz”, annak bal oldalára. Az egyiket Fojdl Antal építtette, aki 1948-tól 1952-ig árult ott halat, később a bárkát felajánlotta a Népboltnak. Ez az 1970-es évek derekáig üzemelt. Nem sokkal később elsüllyedt.
A másik bárkát a halászok csináltatták az 1950-es évek elején. Ez 1962-ben átkerült a híd másik oldalára.
Az 1980-as évek közepén elkészült a htsz halboltja, a feleslegessé vált halászbárkát Domboriba szállították, nem sokkal később felvontatták a faddi kompátkelőhöz. Ott több évig üzemelt, de 1996 tavaszán bezárták. Néhány év múlva haza akarták hozni Tolnára, de amikor 2005-ben daruval kiemelték a vízből, a rossz állapotú szerkezet szétesett. Csak a faragott orrtőke, a „bőgő” (csiga) maradt meg.
A 2000-es évek vége óta azonban újra életnagyságú bárka ring a holtágon. Haltartó rekeszei ugyan nincsenek, de egyébként megegyezik a régi építményekkel. Két egykori tolnai tengerész, Bajor László és Koncz Ákos készítette, felajánlásként, „Tolna szeretetből”. A vörösfenyő alapanyag zömét Tolna erdélyi testvértelepülése, Uzon ajánlotta fel. Az új, nyolc tonnás tolnai bárka 12 méter hosszú, 4 méter széles, merülése 70 centi. 2009. május 23-án helyezték vízre.
