Közbeszerzés

A Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX törvény (Kbt.) 2007. július 7-től hatályos módosítása alapján az önkormányzati pénzek felhasználásával, az önkormányzati vagyon hasznosításával kapcsoltban az alábbi tájékoztatást adjuk:

Közbeszerzési szabályzat

Adobe PDF file, 1.3 MB | 2014. november 6. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2/2014. (XI.6.) szabályzata az önkormányzat közbeszerzési, valamint közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárásainak felelősségi és dokumentálási rendjéről.

Közbeszerzési szabályzat

Közbeszerzési szabályzat

Adobe PDF file, 1.3 MB | 2014. június 26. csütörtök

Az önkormányzat közbeszerzési, valamint közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárásainak felelősségi és dokumentálási rendjéről szóló szabályzata.

Közbeszerzési szabályzat

Közbeszerzési terv - 2014 - módosítás

Adobe PDF file, 205.7 KB | 2014. augusztus 28. csütörtök

Tolna Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének 1. sz. módosítása.

Közbeszerzési terv - 2014 - módosítás

Közbeszerzési terv - 2014

Adobe PDF file, 173.1 KB | 2014. március 27. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési terve.

Közbeszerzési terv - 2014

Közbeszerzési terv - 2013 - módosítás

Adobe PDF file, 98.8 KB | 2013. december 19. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve a 4. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalva.

Közbeszerzési terv - 2013 - módosítás

Közbeszerzési terv - 2013 - módosítás

Adobe PDF file, 22.5 KB | 2013. november 28. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve a 3. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalva.

Közbeszerzési terv - 2013 - módosítás

Közbeszerzési terv - 2013 - módosítás

Adobe PDF file, 110.0 KB | 2013. szeptember 26. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve a 2. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalva.

Közbeszerzési terv - 2013 - módosítás

Közbeszerzési terv - 2013

Adobe PDF file, 48.0 KB | 2013. március 28. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve.

Közbeszerzési terv - 2013

Közbeszerzési terv - 2012

Adobe PDF file, 82.2 KB | 2012. május 31. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2012. évi közbeszerzési terve az 1. sz. módosítással egységes szerkezetbe foglalva.

Közbeszerzési terv - 2012

Közbeszerzési terv - 2012

Adobe PDF file, 49.9 KB | 2012. március 14. szerda

Tolna Város Önkormányzatának 2012. évi közbeszerzési terve.

Közbeszerzési terv - 2012

Közbeszerzési terv - 2011 - 2. sz. módosítás

Adobe PDF file, 86.4 KB | 2011. december 1. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2011. évi közbeszerzési terve - módosítás.

Közbeszerzési terv - 2011 - 2. sz. módosítás

Közbeszerzési terv - 2011 - módosítás 300/2011 (IX.29.)

Adobe PDF file, 37.6 KB | 2011. szeptember 29. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2011. évi közbeszerzési terve - módosítás.

Közbeszerzési terv - 2011 - módosítás 300/2011 (IX.29.)

Közbeszerzési terv - 2011 - 1. sz. módosítás

Adobe PDF file, 89.0 KB | 2011. szeptember 29. csütörtök

Tolna Város Önkormányzatának 2011. évi közbeszerzési terve - módosítás.

Közbeszerzési terv - 2011 - 1. sz. módosítás

Közbeszerzési terv - 2011

Adobe PDF file, 257.4 KB | 2011. április 8. péntek

Tolna Város Önkormányzatának 2011. évi közbeszerzési terve.

Közbeszerzési terv - 2011

Közbeszerzési terv - 2010.

Adobe PDF file, 203.0 KB | 2010. március 16. kedd

Tolna Város Önkormányzatának 2010. évi közbeszerzési terve.

Közbeszerzési terv - 2010.

Közbeszerzési terv - 2009.

Adobe PDF file, 56.1 KB | 2009. augusztus 28. péntek

Tolna Város Önkormányzatának 2009. évi közbeszerzési terve.

Közbeszerzési terv - 2009.

Megkötött közbeszerzési szerződések - 2011-ig

A későbbi közbeszerzésekkel kapcsolatos anyagok itt találhatók.

2011.07.15. - 2013.07.15.

Ügyeleti szállítási feladatok ellátása

Tolna Város Önkormányzata részére ügyeleti szállítási feladatok ellátása
vállalkozási szerződés keretében.

Ajánlattételi felhívás

Adobe PDF file, 561.0 KB | 2011. május 27. péntek

Ajánlattételi felhívás

Vállalkozási szerződés

Adobe PDF file, 382.4 KB | 2011. május 27. péntek

Vállalkozási szerződés
Guld Tamás és Guld András közös ajánlattevők

nettó 720.000,-Ft/hó

2011.04.04. - 2011.05.31.

Informatikai fejlesztéshez szükséges eszközök beszerzése

Tolna, Wosinsky Mór Oktatási Intézmény részére informatikai fejlesztéshez
szükséges eszközök beszerzése és a kapcsolódó oktatási feladatok elvégzése.

Ajánlattételi felhívás

Adobe PDF file, 785.4 KB | 2011. február 4. péntek

Ajánlattételi felhívás

Szállítási szerződés

Adobe PDF file, 432.5 KB | 2011. április 4. hétfő

Szállítási szerződés
Digistar Kft.

nettó 16.680.000,-Ft

2010.12.07. - 2011.01.05.

Mözs városrész szociális célú városrehabilitációja

Szerződés tárgya: Tolna Város Önkormányzatának "Mözs városrész szociális célú városrehabilitációja" című DDOP-4.1.2/A-09-1f-2010-0001 kódszámú pályázathoz szükséges tendertervek elkészítése.

Felhívás

Adobe PDF file, 125.6 KB | 2010. október 21. csütörtök

Felhívás

Szerződés

Adobe PDF file, 232.5 KB | 2010. november 21. vasárnap

Szerződés

Összegzés

Adobe PDF file, 114.0 KB | 2010. november 21. vasárnap

Összegzés

Tájékoztató az eredményről

Adobe PDF file, 74.3 KB | 2011. január 13. csütörtök

Tájékoztató az eredményről
Aldor Kft. (7100 Szekszárd, Nefelejcs utca 16.)

netto 17.180.000,-Ft

2010.11.09. - 2011.04.30.

Útfelújítási munkák elvégzése a 2010. évben

Szerződés tárgya: Tolna Város Önkormányzatának közigazgatási területén
útfelújítási munkák elvégzése 2010. évben vállalkozási szerződés keretében.

Felhívás

Adobe PDF file, 128.5 KB | 2010. szeptember 30. csütörtök

Felhívás

Szerződés

Adobe PDF file, 548.6 KB | 2010. november 9. kedd

Szerződés

Összegzés

Adobe PDF file, 59.2 KB | 2010. október 29. péntek

Összegzés

Tájékoztató az eredményről

Adobe PDF file, 67.3 KB | 2010. december 15. szerda

Tájékoztató az eredményről
Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34.)

nettó 39.963.358,-Ft

2010.05.11. - 2010.09.15.

DDOP-4.1.1. Városközpont rehabilitáció építési munkák elvégzése

Szerződés tárgya: Tolna Város Önkormányzatának a DDOP-4.1.1./A-2008-0020 azonosító számú városközpont rehabilitáció pályázat megvalósításához kapcsolódó építési munkák elvégzése vállalkozási szerződés keretében

Dokumentumok:

Vállalkozási szerződés

Adobe PDF file, 2.3 MB | 2010. május 11. kedd

Vállalkozási szerződés

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Adobe PDF file, 1.7 MB | 2010. március 22. hétfő

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Tájékoztató az eljárás eredményéről - EU

Adobe PDF file, 1.8 MB | 2010. május 26. szerda

Tájékoztató az eljárás eredményéről - EU
Soltút Kft.

nettó 383.800.000,-Ft

2010.04.09. - 2010.05.09.

DDOP-4.1.1. Városközpont rehabilitáció pályázat tervellenőri feladatok ellátása

Időtartam: 2010. április 9. napjától (mindkettő részajánlati körben) tervellenőrnél: a kivitelezési dokumentáció Megbízott által történő átvételétől számított 30 napon belül műszaki ellenőrnél: építési beruházás műszaki átadás átvételi eljárásának sikeres lezárásáig

Szerződés tárgya: I. részajánlati körben: Tolna Város Önkormányzatának a DDOP-4.1.1./A-2008-0020 azonosító számú városközpont rehabilitáció pályázat megvalósításához kapcsolódó tervellenőri feladatok ellátása megbízási szerződés keretében

II. részajánlati körben: Tolna Város Önkormányzatának a DDOP-4.1.1./A-2008-0020 azonosító számú városközpont rehabilitáció pályázat megvalósításához kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok ellátása megbízási szerződés keretében

Dokumentumok:

Megbízási szerződés

Adobe PDF file, 922.3 KB | 2010. április 9. péntek

Megbízási szerződés

Megbízási szerződés

Adobe PDF file, 767.9 KB | 2010. április 9. péntek

Megbízási szerződés

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Adobe PDF file, 1.8 MB | 2010. március 19. péntek

Tájékoztató az eljárás eredményéről
I. részajánlati körben: Pécsépterv Stúdió Kft. II. részajánlati körben: Aldor Kft.

I. részajánlati körben: nettó 1.450.000 Ft, II. részajánlati körben: nettó 8.400.000 Ft

2009.10.08. - 2009.12.31.

Tolna, Sztárai Mihály Gimnázium épületének felújítási munkái vállalkozási szerződés keretében

Dokumentumok:

Szerződés

Adobe PDF file, 70.2 KB | 2009. október 8. csütörtök

Tolna, Sztárai Mihály Gimnázium felújítási munkálatai

Szerződés

Ajánlattételi felhívás

Adobe PDF file, 108.3 KB | 2009. szeptember 7. hétfő

„Tolna, Sztárai Mihály Gimnázium épületének felújítási munkái vállalkozási szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi dokumentáció

Adobe PDF file, 283.5 KB | 2009. szeptember 7. hétfő

„Tolna, Sztárai Mihály Gimnázium épületének felújítási munkái vállalkozási szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban

Ajánlattételi dokumentáció

Műszaki dokumentáció

Adobe PDF file, 160.7 KB | 2009. augusztus 17. hétfő

Tolna, Sztárai Mihály Gimnázium felújítási munkálatai

Műszaki dokumentáció

Dokumentáció igénylése

Microsoft Word document, 25.5 KB | 2009. szeptember 7. hétfő

„Tolna, Sztárai Mihály Gimnázium épületének felújítási munkái vállalkozási szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban

Dokumentáció igénylése
Péter Jenő és Fia Bt.

15.598.683,- Ft,

2009.10.01. - 2009.10.15.

DDOP 2007-4.1.1. Idősek Klubja, Tolnai Önkéntes Tűzoltóság, és a Tolnai Rendőrség rehabilitáció kiviteli tervdokumentációjának elkészítése

Szerződés tárgya: Tolna város DDOP 2007-4.1.1.A azonosító számú pályázatához
szükséges Idősek Klubja, Tolnai Önkéntes Tűzoltóság, és a Tolnai Rendőrség
rehabilitáció kiviteli tervdokumentációjának elkészítése tervezési szerződés
keretében

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Adobe PDF file, 1.5 MB | 2009. október 17. szombat

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Tervezési szerződés

Adobe PDF file, 821.8 KB | 2009. október 1. csütörtök

Tervezési szerződés
KONTÚR-TERV Tervező és Vállalkozó Kft.

nettó 1.100.000,-Ft

2009.10.01. - 2009.10.15.

DDOP 2007-4.1.1. Tolna Városháza rehabilitáció kiviteli tervdokumentációjának elkészítése

Szerződés tárgya: Tolna város DDOP 2007-4.1.1.A azonosító számú pályázatához
szükséges Tolna Városháza rehabilitáció kiviteli tervdokumentációjának
elkészítése tervezési szerződés keretében.

Tervezési szerződés

Adobe PDF file, 823.8 KB | 2009. október 1. csütörtök

Tervezési szerződés

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Adobe PDF file, 1.0 MB | 2009. október 17. szombat

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Tájékoztató a szerződés közzétételéről

Adobe PDF file, 1.1 MB | 2009. október 19. hétfő

Tájékoztató a szerződés közzétételéről
Vácziék Építész Irodája Kft.

nettó 1.386.000,-Ft

2009.10.01. - 2009.10.15.

DDOP 2007-4.1.1. Hősök tere, Árpád utca rehabilitáció kiviteli tervdokumentációjának elkészítése

Tárgya: Tolna város DDOP 2007-4.1.1.A azonosító számú pályázatához szükséges
Hősök tere- Árpád utca rehabilitáció kiviteli tervdokumentációjának
elkészítése tervezési szerződés keretében.

Tervezési szerződés

Adobe PDF file, 967.9 KB | 2009. október 1. csütörtök

Tervezési szerződés

A hirdetmény megjelenése

Adobe PDF file, 1.1 MB | 2009. október 17. szombat

A hirdetmény megjelenése

Hirdetmény

Adobe PDF file, 1.6 MB | 2009. október 13. kedd

Hirdetmény
Aldor Kft. - Lukáts István egyéni vállalkozó

nettó 12.950.000,-Ft

2009.09.30. - 2010.04.30.

Tolna Város Önkormányzatának közigazgatási területén útépítési és felújítási munkák elvégzése 2009. évben vállalkozási szerződés keretében

Dokumentumok:

Szerződés

Adobe PDF file, 2.2 MB | 2009. szeptember 30. szerda

Szerződés

Szerződés módosítása

Adobe PDF file, 404.4 KB | 2010. április 29. csütörtök

Szerződés módosítása

Hiánypótlás

Adobe PDF file, 384.2 KB | 2009. augusztus 17. hétfő

Hiánypótlás

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Adobe PDF file, 1.9 MB | 2009. szeptember 25. péntek

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Tájékoztató a szerződés módosításáról

Adobe PDF file, 1.2 MB | 2010. május 13. csütörtök

Tájékoztató a szerződés módosításáról

Tervezési szerződés - Útépítés

Adobe PDF file, 938.7 KB | 2009. február 27. péntek

Tervezési szerződés - Útépítés
Soltút Kft.

74.017.580,- Ft

2009.09.23. - 2009.12.31.

A Sztárai Mihály Gimnázium felújításával kapcsolatos tervellenőri és műszaki ellenőri feladatok ellátása

Időtartam: 2009. szeptember 23. napjától a kivitelezési dokumentáció
Megbízott által történő átvételétől számított 15 napig, a műszaki ellenőri
feladatok ellátására 2009. december 31. napjáig

Szerződés tárgya: Tolna, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 73. szám alatti Sztárai
Mihály Gimnázium felújításával kapcsolatos tervellenőri és műszaki ellenőri
feladatok ellátása

Dokumentumok:

Ajánlattételi felhívás

Adobe PDF file, 348.4 KB | 2009. augusztus 17. hétfő

Ajánlattételi felhívás

Megbízási szerződés

Adobe PDF file, 898.9 KB | 2009. szeptember 23. szerda

Megbízási szerződés

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Adobe PDF file, 1.8 MB | 2009. szeptember 15. kedd

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Tájékoztató a szerződés teljesítéséről

Adobe PDF file, 1.1 MB | 2010. január 7. csütörtök

Tájékoztató a szerződés teljesítéséről
NAVYSTAR KFT.

nettó 800.000,-Ft

2009.09.11. - 2010.07.30.

Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése költség-haszon és kockázat elemzéssel, a KEOP 7.1.2.0 - 2008 - 0071 pályázati rendszer követelményei szerint

Időtartam: 2009. szeptember 11. napjától 2010. július 30. napjáig, azzal,
hogy az egyes részfeladatok elvégzésére irányadó határidő a pályázat
mindenkori útvonaltervében meghatározott időpont.

Szerződés tárgya: Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése
költség-haszon és kockázat elemzéssel, a KEOP 7.1.2.0 - 2008 - 0071
pályázati rendszer követelményei szerint, ennek keretében javaslat
kidolgozása a projekt megvalósításának ütemtervére, a projekt
megvalósulásának és fenntartásának intézményi és szervezeti kereteire,
valamint finanszírozásra. A szükséges terület előkészítő munkálatok
elvégzése (geodéziai felmérés, talajmechanikai vizsgálatok), és a kapcsolódó
engedélyek beszerzése

Dokumentumok:

Ajánlati/részvételi felhívás

Adobe PDF file, 75.2 KB | 2009. július 7. kedd

Ajánlati/részvételi felhívás

Vállalkozási szerződés

Adobe PDF file, 1.2 MB | 2009. szeptember 11. péntek

Vállalkozási szerződés

Kérelem a hirdetmény feladására

Adobe PDF file, 1.4 MB | 2009. november 9. hétfő

Kérelem a hirdetmény feladására

Tájékoztató a szerződés módosításáról

Adobe PDF file, 1.7 MB | 2009. november 26. csütörtök

Tájékoztató a szerződés módosításáról

Kérelem a hirdetmény feladására - EU-s

Adobe PDF file, 1.7 MB | 2009. szeptember 9. szerda

Kérelem a hirdetmény feladására - EU-s
UTB ENVIROTEC Kft.

nettó 68.000.000,-Ft

2009.04.22. - 2010.10.18.

KEOP 7.1.2.0. -F/1-2008-0071 projektmenedzsment

Szerződés tárgya: A Külső projektmenedzsment feladatainak ellátása a projektmenedzsmentben résztvevő szakemberekkel a KEOP 7.1.2.0.
-F/1-2008-0071 azonosító számú pályázatban

Megbízási szerződés

Adobe PDF file, 1.2 MB | 2009. április 22. szerda

Megbízási szerződés

Ajánlati/részvételi felhívás

Adobe PDF file, 1.2 MB | 2009. március 14. szombat

Ajánlati/részvételi felhívás
VTK Innosystem Kft.

nettó 7.850.000,-Ft

2009.04.21. - 2010.10.18.

Szennyvíztisztító korszerűsítése PR tevékenység

Szerződés tárgya: Tolna agglomeráció szennyvíztisztító telepének
korszerűsítése projekttel kapcsolatos PR tevékenység, nyilvánosság
tájékoztatásához kapcsolódó feladatok koordinálása

Megbízási szerződés

Adobe PDF file, 249.9 KB | 2009. április 21. kedd

Megbízási szerződés

Ajánlattételi felhívás

Adobe PDF file, 964.6 KB | 2009. március 15. vasárnap

Ajánlattételi felhívás
Aleuron 2000 Bt.

nettó 1.500.000,-Ft

2009.02.27. - 2009.04.30.

Tolnai Kápolna és Duna-part tanulmánytervének és térrendezési vázlattervének elkészítése

I. részajánlati kör: A tolnai kápolna melletti terület térrendezés vázlattervének elkészítése
II. részajánlati kör: A tolnai Duna-part tanulmánytervének és térrendezési vázlattervének elkészítése

Dokumentumok:

Ajánlattételi felhívás

Adobe PDF file, 52.9 KB | 2009. február 5. csütörtök

Ajánlattételi felhívás

Összegzés az ajánlatok elbírálásáról

Adobe PDF file, 948.2 KB | 2009. február 26. csütörtök

Összegzés az ajánlatok elbírálásáról

Tervezési szerződés - Duna-part

Adobe PDF file, 1.3 MB | 2009. február 27. péntek

Tervezési szerződés - Duna-part

Tervezési szerződés - Kápolna

Adobe PDF file, 1.1 MB | 2009. február 27. péntek

Tervezési szerződés - Kápolna
Műterem '90 Építész Iroda Bt.

I. részajánlati körben nettó 1.200.000 Ft, II. részajánlati körben: nettó 2.000.000 Ft

2009.02.27. - 2009.05.13.

Tolna Város Önkormányzatának 2009. évben tervezett útépítési és útfelújítási munkáihoz szükséges tervek elkészítése

Kivitelező: Aldor Kft. (7100 Szekszárd, Nefelejcs u. 16.)

Dokumentumok:

Ajánlattételi felhívás

Adobe PDF file, 49.1 KB | 2009. február 1. vasárnap

Ajánlattételi felhívás

Összegzés az ajánlatok elbírálásáról

Adobe PDF file, 556.2 KB | 2009. február 26. csütörtök

Összegzés az ajánlatok elbírálásáról
Aldor Kft.

nettó 5.800.000,-Ft

2008.04.22. - 2008.10.30.

Kerítés átépítése a 970/17 hrsz-ú ingatlanon

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési eljárásokról:

1.) szerződések megnevezése (típusa): vállalkozói szerződés kerítés átépítése tárgyában

2.) A szerződés tárgya: Kerítés átépítése a 970/17 hrsz-ú ingatlanon

3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Gabula Kft.

4.) a szerződés értéke: nettó 7.111.500,-Ft

5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a 2008. április 22. napján megkötött szerződés alapján a munka kezdete: 2008. május 8., befejezése: 2008. október 30.

6.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozói szerződés

Gabula Kft.

7.111.500,-Ft

2008.01.01. - 2008.12.31.

Tolna Város közigazgatási területén lévő közterületek fenntartása, ezen belül a zöldterületek és parkok fenntartása

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok:

1.) szerződések megnevezése (típusa): szolgáltatási szerződés

2.) A szerződés tárgya: Tolna Város közigazgatási területén lévő közterületek fenntartása, ezen belül a zöldterületek és parkok fenntartása

3.) a szerződést kötő felek neve:
1.) Tolna Város Önkormányzata
2.) Tolnai Kommunális és Építőipari Kft.

4.) a szerződés értéke: nettó 18.060.100,-Ft

5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a felek a szolgáltatási szerződést 2008. január 1. napjától 2008. december 31. napjáig terjedő időtartamra alkalmazzák.

6.) Melléklet: a felek által aláírt szolgáltatási szerződés

Tolna Város Önkormányzata - Tolnai Kommunális és Építőipari Kft.

18.060.100,-Ft

2007.11.30. - 2017.11.30.

Hulladékkezelési és hulladékszállítási tevékenységének

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): közszolgáltatói szerződés szolgáltatás
megrendelése tárgyban
2.) A szerződés tárgya: Tolna Város hulladékkezelési és hulladékszállítási
tevékenységének koncesszióba adása 10 évre
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: ALISCA Terra Regionális
Hulladékgazdálkodási Kft.
4.) a szerződés értéke: nettó 40.000.000,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
2007. november 30. napján került megkötésre 120 hónapra.
6.) Melléklet: a felek által aláírt közszolgáltatói szerződést

ALISCA Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Kft.

nettó 40.000.000,-Ft

2007.11.06. - 2017.11.06.

Támogatásból megvalósuló önrész a beruházásokhoz

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): hitelszerződés szolgáltatás megrendelése
tárgyban
2.) A szerződés tárgya: Uniós és kormányzati támogatásból megvalósuló
beruházásokhoz az Ajánlatkérő által biztosítandó önrész, és vállalt költségek
fedezetére összesen 151.817.640 forint összegű, forint alapú, hosszú lejáratú, 20
éves futamidejű hitel felvétele, forintalapú negyedéves kamatfizetési
periódussal, negyedéves törlesztési periódussal, periódusonként azonos
törlesztési összeg figyelembevételével
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: OTP Bank Nyrt. Dél- dunántúli
Régió Szekszárdi Igazgatósága
4.) a szerződés értéke: nettó 10.295.405,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
2006. november 7. napján került megkötésre 240 hónapra, azonban Tolna
Város Önkormányzata a szerződés alapján felvett teljes hitelösszeget előbb
fizette vissza a nyertes ajánlattevőnek.
6.) Melléklet: a felek által aláírt hitelszerződés
Melléklet

Támogatásból megvalósuló önrész a beruházásokhoz

file, | 2008. július 22. kedd

Támogatásból megvalósuló önrész a beruházásokhoz
OTP Bank Nyrt. Dél- dunántúli Régió Szekszárdi Igazgatósága

nettó 10.295.405,-Ft

2006.11.07. - 2017.11.07.

FIDIC típusú, szerződés szennyvíz-csatornahálózat építési munkára

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): .... Szerződés építési beruházás tárgyában
2.) A szerződés tárgya: FIDIC „Rövid Szerződéses Forma" (angol nyelvű kiadás:
1999, magyar nyelvű kiadás: 2000) típusú, egyösszegű áras szerződés Tolna
Város VI. ütemű szennyvíz-csatornahálózat építési munkára
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Somogyi és Társa Építı és
Szolgáltató Kft.
4.) a szerződés értéke: nettó 38.280.000,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
2006. november 7. napján került megkötésre 240 hónapra, azonban Tolna
Város Önkormányzata a szerződés alapján felvett teljes hitelösszeget előbb
fizette vissza a nyertes ajánlattevőnek.
6.) Melléklet: a felek által aláírt hitelszerződés
A Kbt. Rendelkezései szerint közzéteendő anyagok (amennyiben a nyertes
ajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe a teljesítés során):
1.) Közbeszerzési eljárás tárgya: FIDIC „Rövid Szerződéses Forma" (angol nyelvű
kiadás: 1999, magyar nyelvű kiadás: 2000) típusú, egyösszegű áras szerződés Tolna
Város VI. ütemű szennyvíz-csatornahálózat építési munkára
2.) Az eljárást megindító felhívás KÉ száma, megjelenésének időpontja: Az eljárást
megindító ajánlati felhívás KÉ 15874/2006 szám alatt jelen meg a Közbeszerzési
Értesítő XII. évfolyam 81. számában 2006. július 7. napján.
3.) Az eljárásban nyertes ajánlattevő és alvállalkozó megnevezése:
Nyertes ajánlattevő neve: Somogyi és Társa Építı és Szolgáltató Kft.
Az ajánlattevı (k) neve(i):
4.) Az ellenszolgáltatásra vonatkozó adatok:
a.) Az ellenszolgáltatás mértéke: (az egyes ajánlattevőnként külön-külön
megadva)
b.) Teljesítés feltételei: Hivatkozás a vonatkozó jogszabályokra:
5.) Szerződés tárgya: (az egyes ajánlattevőnként külön-külön megadva)
6.) A szerződés teljesítésének időpontja: (az egyes ajánlattevőnként külön-külön
megadva)
7.) Az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja/vagy a teljesítés megtagadásának
időpontja: (az egyes ajánlattevőnként külön-külön megadva)

Somogyi és Társa Építı és Szolgáltató Kft.

nettó 38.280.000,-Ft

2006.08.30. - 2008.09.30.

Útfelújítási munkák kivitelezése

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): Vállalkozási szerződés építési beruházás
tárgyában
2.) A szerződés tárgya: Útfelújítási munkák kivitelezése a Tolna, Tavasz,
Akácfasor, Avar utcákban, illetve Mözs Tolnai utcában
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Betonút ZRt.
4.) a szerződés értéke: nettó 13.129.216,- Ft, azaz bruttó 15.755.059,- Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
megkötésére 2006. augusztus 30. napján került megkötésre. A szerződés
szerinti végső teljesítési határidő 2008. szeptember 30. napja.
6.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozási szerződés

Betonút ZRt.

nettó 13.129.216,- Ft, azaz bruttó 15.755.059,- Ft

2006.08.28. - 2006.08.28.

A tolnai 602/2. hrsz. Alatt nyilvántartott 472 m2 területű lakóház, udvar, üzlet megnevezésű ingatlan adásvétele

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok:

1.) A szerződések megnevezése (típusa): adásvételi szerződés

2.) A szerződés tárgya: a tolnai 602/2. hrsz. Alatt nyilvántartott 472 m2 területű lakóház, udvar, üzlet megnevezésű ingatlan adásvétele

3.) a szerződést kötő felek neve:
1.) Tolna Város Önkormányzata
2.) GVP Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft.

4.) a szerződés értéke: nettó 7.500.000,-Ft

5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a felek az adásvételi szerződést 2006. augusztus 28. napján írták alá.

6.) Melléklet: a felek által aláírt adásvételi szerződés

GVP Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft.

7.500.000,-Ft

2006.07.21. - 2006.08.28.

Kerékpárút építés a laktanya fejlesztéséhez kapcsolódóan

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): vállalkozási szerződés építési beruházás
tárgyban
2.) A szerződés tárgya: A tolnai volt huszárlaktanya integrált fejlesztése / 2.
komponens: elérhetőséget javító út - és kerékpárút építés a laktanya integrált
fejlesztéséhez kapcsolódóan
3.) a szerződést kötő felek neve:
4.) Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
5.) A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Betonút Szolgáltató és Építő Zrt.
6.) a szerződés értéke: nettó 559.102,- Euro
határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
2006. július 21. napján került megkötésre. A vállalkozási szerződés szerinti
munkákat az ajánlattevőnek 2006. augusztus 28. napjáig kellett elvégeznie.
7.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozási szerződés

Betonút Szolgáltató és Építő Zrt.

nettó 559.102,- Euro

2006.07.05. - 2007.03.23.

Vállalkozási szerződés építési munkák elvégzésére. A volt honvédségi lovarda átépítése.

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): Vállalkozási szerződés építési
beruházás tárgyában
2.) A szerződés tárgya: vállalkozási szerződés építési munkák elvégzésére. A
volt honvédségi lovarda átépítése közösségi házzá és tornateremmé az
1/2004./ROP 2.2.1 Városi területek rehabilitációja: város- és barnamezős
rehabilitáció 1. komponens: város- rehabilitáció projekt keretében
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: PSN Építőipari Kft.
4.) a szerződés értéke: nettó 334.916.054,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a
szerződés megkötésére 2006. július 5. napján került megkötésre. A nyertes
ajánlattevőnek a szerződésben meghatározott építési munkákat a vállalkozási
szerződés megkötésétől számított 230. napig kellett teljesítenie.
6.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozási szerződés

PSN Építıipari Kft.

nettó 334.916.054,-Ft

2006.06.27. - 2008.05.22.

Ügyeletek, orvosi rendelők felújítása

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): vállalkozási szerződés építési beruházás
tárgyában
2.) A szerződés tárgya: Tolnai Központi Ügyelet és orvosi rendelők felújítására,
korszerűsítésére irányuló építési beruházás a dokumentációban részletezettek
szerint
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Tolnai Kommunális és
Építőipari Kft.
4.) a szerződés értéke: nettó 4.888.128,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
megkötésére 2006. június 27. napján került sor, mely szerint a Vállalkozónak a
szerzıdésben meghatározott munkát a szerzıdéskötéstıl számított 642 napon
belül kellett teljesítenie.
6.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozási szerződés
A Kbt. Rendelkezései szerint közzéteendő anyagok (amennyiben a nyertes
ajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe a teljesítés során):
1.) Közbeszerzési eljárás tárgya:
2.) Az eljárást megindító felhívás KÉ száma, megjelenésének időpontja:
3.) Az eljárásban nyertes ajánlattevő és alvállalkozó megnevezése:
Nyertes ajánlattevő: Tolnai Kommunális és Építőipari Kft. (7130 Tolna, Bajcsy-
Zsilinszky u. 72/2.)
Alvállalkozó: Pencz Gábor egyéni vállalkozó (7130 Tolna, Madách u. 7.)
4.) Az ellenszolgáltatásra vonatkozó adatok:
a.) Az ellenszolgáltatás mértéke:
b.) Teljesítés feltételei: Hivatkozás a vonatkozó jogszabályokra:
c.)
5.) Szerződés tárgya:
6.) A szerződés teljesítésének időpontja:
7.) Az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja/ vagy a teljesítés megtagadásának
időpontja:

Tolnai Kommunális és Építőipari Kft.

nettó 4.888.128,-Ft

2006.02.21. - 2006.09.13.

A tolnai volt Huszárlaktanya integrált fejlesztése

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): megbízási szerződés szolgáltatás
megrendelése tárgyban
2.) A szerződés tárgya: A tolnai volt Huszárlaktanya integrált fejlesztése - Szakértői
segítségnyújtás és Fordítás
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Euroil Ipari és Kereskedelmi Kft.
4.) a szerződés értéke: nettó 7600 Euro
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a megbízási
szerződés 2006. február 21. napján került megkötésre. A szerződésben foglalt
kötelezettségeit az ajánlattevőnek a szerződés megkötésének időpontjától 2006.
szeptember 13. napjáig kellett teljesítenie.
6.) Melléklet: a felek által aláírt megbízási szerződés

Euroil Ipari és Kereskedelmi Kft.

nettó 7600 Euro

2005.11.07. - 2006.02.10.

Ügyeletek és orvosi rendelők felújítása

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): vállalkozási szerződés építési beruházás
tárgyában
2.) A szerződés tárgya: Tolnai Központi Ügyelet és orvosi rendelők felújítására,
korszerűsítésére irányuló építési beruházás a dokumentációban részletezettek
szerint
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Tolnai Kommunális és
Építőipari Kft.
4.) a szerződés értéke: nettó 22.996.825,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
megkötésére 2005. november 7. napján került sor, mely szerint a Vállalkozónak
a szerzıdésben meghatározott munkát a szerzıdéskötéstıl számított 436 napon
belül kellett teljesítenie. A felek a vállalkozási szerzıdést kiegészítı szerzıdést
a felek 2006. február 10. napján írták alá, azzal, hogy az abban meghatározott
munkát a Vállalkozónak a szerzıdés aláírásától számított 192 napon kell
teljesíteni.
6.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozási szerződés
A Kbt. Rendelkezései szerint közzéteendő anyagok (amennyiben a nyertes
ajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe a teljesítés során):
1.) Közbeszerzési eljárás tárgya:
2.) Az eljárást megindító felhívás KÉ száma, megjelenésének időpontja:
3.) Az eljárásban nyertes ajánlattevő és alvállalkozó megnevezése:
Nyertes ajánlattevő: Tolnai Kommunális és Építőipari Kft. (7130 Tolna, Bajcsy-
Zsilinszky u. 72/2.)
Alvállalkozó: Pencz Gábor egyéni vállalkozó (7130 Tolna, Madách u. 7.)
Elektrolit Kft. 7100 Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 4.
Korall Építőipari Szövetkezet 7100 Szekszárd, Wosinszky ltp. 16.
4.) Az ellenszolgáltatásra vonatkozó adatok:
a.) Az ellenszolgáltatás mértéke:
b.) Teljesítés feltételei: Hivatkozás a vonatkozó jogszabályokra:
c.)
5.) Szerződés tárgya:
6.) A szerződés teljesítésének időpontja:
7.) Az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja/ vagy a teljesítés megtagadásának
időpontja:

Tolnai Kommunális és Építőipari Kft.

nettó 22.996.825,-Ft

2005.09.20. - 2005.10.20.

Az útfelújítási munkák kivitelezése

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): vállalkozási szerződés építési beruházás
tárgyában
2.) A szerződés tárgya: Felmérési- megvalósulási terv készítése és az útfelújítási
munkák kivitelezése a dokumentációban részletezettek szerint
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Meiszter és Társa Kereskedelmi
és Szolgáltató Kft.
4.) a szerződés értéke: nettó 34.988.688,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
2005. szeptember 20. napján került megkötésre. A Vállalkozónak a
szerződésben meghatározott munkát 2005. október 20. napjáig kellett
elvégeznie.
6.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozási szerződés

Meiszter és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

nettó 34.988.688,-Ft

2005.09.09. - 2005.10.10.

Tolna, Deák Ferenc utcában 45 fm Gabion rendszerű támfal kivitelezési munkái

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok:

1.) A szerződések megnevezése (típusa): vállalkozási szerződés

2.) A szerződés tárgya: Tolna, Deák Ferenc utcában 45 fm Gabion rendszerű támfal kivitelezési munkái

3.) a szerződést kötő felek neve:
1.) Tolna Város Önkormányzata
2.) ALISCA BAU Építő Kft.

4.) a szerződés értéke: nettó 6.556.486,-Ft

5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a felek a szerződést 2005. szeptember 9. napján írták alá. A szerződésben foglalt kötelezettségeit a Vállalkozó a munkaterület átadását követő 30 napon belül volt köteles teljesíteni.

6.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozási szerződés

ALISCA BAU Építő Kft.

6.556.486,-Ft

2005.07.19. - 2015.06.30.

Intézmények közétkeztetésének biztosítása

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): szolgáltatási szerződés szolgáltatás
megrendelése tárgyban
2.) A szerződés tárgya: Tolna Város önkormányzata által fenntartott intézmények
közétkeztetésének biztosítása, az önkormányzat tulajdonában lévı konyhák
bérlésével és mőködtetésével
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: ALIMENTÁL 91'
Rendezvényszervezı Kft.
4.) a szerződés értéke:
2005. évben: 94.299.955,-Ft
2006. évben: 76.098.570,-Ft
2007. évben: 115.882.016,-Ft
2008 évben (január- április -ig): 25.783.449,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
2005. július 19. napján került megkötésre 2015. június 30. napjáig.
6.) Melléklet: a felek által aláírt szolgáltatási szerződés

ALIMENTÁL 91’ Rendezvényszervezı Kft.

25.783.449,-Ft

2005.05.27. - 2008.07.22.

Tolna- Fácánkert szennyvízhálózat bővítése

Az Áht. 15/B § (1) bekezdése szerint közzéteendő anyagok a közbeszerzési
eljárásokról:
1.) szerződések megnevezése (típusa): vállalkozási szerződés építési beruházás
tárgyában
2.) A szerződés tárgya: Tolna- Fácánkert szennyvízhálózat bővítése és kiépítése,
burkolat helyreállítása
3.) a szerződést kötő felek neve:
Az ajánlatkérőként szerződést kötő fél: Tolna Város Önkormányzata
A nyertes ajánlattevőként szerződést kötő fél: Hegedős és Schmidt Kft.
4.) a szerződés értéke: nettó 501.000.000,-Ft
5.) határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama: a szerződés
2005. május 27. napján került megkötésre, mely szerint a Vállalkozónak a
szerződésben meghatározott munkát ...................... Napjáig kellett
elvégeznie.
6.) Melléklet: a felek által aláírt vállalkozási szerződés

Hegedős és Schmidt Kft.

nettó 501.000.000,-Ft

ÖnkormányzatTestületA város vezetőiBizottságokNemzetiségi ÖnkormányzatokPolgármesteri HivatalKözszolgáltatásokRendeletekPályázatokKözzététel
Közbeszerzés
Közérdekű adatok