A színházi varázs szerelmes rabja lett

2018.02.25.

Az ötvenéves, tolnai általános iskolai találkozójára is ugyanolyan lelkesedéssel készül Rubold Ödön, mint a legnagyobb szerepeire. Máig erősen kötődik a kisvároshoz, ahol felnőtt. A Jászai-díjas színművész a Nemzeti Színház tagja.

Kép

– Miben más a mai Nemzeti, mint az volt, amelyikben a pályáját kezdte a nyolcvanas években?
– Mindenben más – mondja Rubold Ödön. – Más kor, más épület, más társulat, más társadalmi rend. Ennek az épületnek sokkal modernebb színháztechnikája van, és tökéletesek a munkakörülmények. Ebben az épületben jó érzésekkel és jó hangulatban lehet 10 órától 22-ig próbálni, tanulni, pihenni, étkezni, kondicionálni. Egy dolog viszont nem változott: az úgynevezett szakma ugyanúgy támadja, bojkottálja színházunkat, mint annak idején.

– Merre vitt tovább az útja? Hogy jutott el a Nemzetitől a Nemzetiig?
– A legfontosabb két közbenső állomás a kecskeméti és a békéscsabai színház volt. A Nemzetiből 15 év után, Kecskemétről pedig 10 év után hajtott a vágy új kihívások, megmérettetések felé. A megszokás, a rutin egy ponton túl bénítóan hat az emberre. Békéscsabát is nagyon szerettem, de onnan a Nemzeti hívásának eleget téve visszatértem. Budapesten élő édesanyámhoz és két gyermekemhez is közelebb kerülhettem így. Egyébként mindkét vidéki városba szakmai barátaim invitáltak, és csodálatos feladatokat kaptam tőlük. Hálás vagyok ezért Bodolay Gézának, Fekete Péternek és Seregi Zoltánnak.

A színjátszást nem csupán műveli, tanítja is

Rubold Ödön 1954-ben született Szekszárdon. Tolnán nőtt fel, műszaki pályán indult el, de hamarosan váltott, és 1982-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Munkássága a budapesti Nemzeti Színházhoz, a kecskeméti Katona József Színházhoz és a békéscsabai Jókai Színházhoz kötődik. Elvált, ikergyermekei: Emília és Bálint. Édesapja már nem él, édesanyja 86 éves. Testvére Rubold Péter, volt válogatott labdarúgó, jelenlegi edző. A színjátszást nemcsak műveli, tanítja is Rubold Ödön. Voltak növendékei, többek között a Nemzeti Stúdióban, a Pesti Magyar Színház Színiakadémiáján, Gór Nagy Mária Tanodájában és a kaposvári egyetemen. Hat éve foglalkozik versmondó diákokkal Csíkcsomortánban, a Székelyföldi Varga Sándor Verstáborban. Minkásságáért számos elismerésben részesült, megkapta egyebek mellett a Jászai Mari-díjat (1993), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét (2004) és az Ivánka Csaba-díjat (2016).

A teljes cikk a teol.hu portálon olvasható.

Kultúra
2018.02.24.

Mesék, illatok, ízek Bangkoktól Chiang Maig

Kultúra
Mesék, illatok, ízek Bangkoktól Chiang Maig
2018.02.25.

A színházi varázs szerelmes rabja lett

Kultúra
A színházi varázs szerelmes rabja lett
2018.03.04.

Találkozó a varázslatos hangszer jegyében

Kultúra
Találkozó a varázslatos hangszer jegyében
2018.03.05.

Tájékoztató az általános iskolai beiratkozásról

Kultúra
Tájékoztató az általános iskolai beiratkozásról
2018.03.06.

Átadták a Tolnáról szóló rövidfilmek jogait

Kultúra
Átadták a Tolnáról szóló rövidfilmek jogait
2018.03.07.

Nyugdíjasok, akik soha nem lesznek öregek

Kultúra
Nyugdíjasok, akik soha nem lesznek öregek
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár