Bálint Ambrusné emlékére

2020.06.11.

Megőrizte szülőföldjének hagyományait

„A madárnak (...) szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.”

Sokat mondogatta ezt a Tamási Áron idézetet Bálint Ambrusné Piroska néni, a Tolna-Mözsi Székelyek Baráti Körének idén május 28-án elhunyt alapító elnöke – emlékezett vissza egykori helyettese, Balog Anna. Piroska néni 1937-ben Erdélyben, Déván született. Már gyermekként, 1945-ben elhagyta szülőföldjét. Kisdorogra költöztek, majd Izménybe ment férjhez, és 1961 óta Tolnán élt. Három gyermekük, két lányuk és egy fiuk született.

Mindvégig megőrizte, ápolta szülőföldjének hagyományait. 1989-ben megalakította városunkban a Tolna-Mözsi Székelyek Baráti Körét. Ebben az évben Szász Levente művészeti vezető segítségével tánccsoportot is létrehoztak, amelyben gyermekkortól oktatták hagyományos táncaikat. Piroska néni céljának érezte a népi értékek, hagyományok felkutatását a magyarlakta területeken, és ezek továbbadását a fiataloknak. Táncosaik felléptek már Ausztriában, Lengyelországban, a Vajdaságban, Ukrajnában és számos eseményen Erdélyben is.  Rendszeresen székely bált is szerveztek Mözsön.

Székelyföld jellegzetes emlékoszlopaiból, kopjafából kettőt állíttatott fel városunkban: Mözsön az Együttélés kopjafát, a tolnai zeneiskola udvarában pedig a Tamási Áron kopjafát.

Hívő katolikusként többször szervezett zarándokutakat hazai és külföldi kegyhelyekre: Rómába, Lourdes-ba, Fatima-ba, Medjugorie-be, Csíksomlyóra. Több alkalommal rendezett találkozókat, amelyekre meghívta az anyaországon kívül rekedt székelyeket is: Erdélyből, Vajdaságból, Bánátból, Kárpátaljáról.

Bálint Ambrusné önzetlen, intelligens és talpraesett volt – mondta egykori helyettese –, a közösség tagjai soha nem felejtik el a székely baráti kör egykori alapítóját.  K. E.

Önkormányzat
2019.12.10.

Döntések a novemberi testületi ülésen

Önkormányzat
Döntések a novemberi testületi ülésen
2020.01.11.

Önkormányzat | Döntések a decemberi testületi ülésen

Önkormányzat
Önkormányzat | Döntések a decemberi testületi ülésen
2020.01.17.

Pályázati felhívás házi gyermekorvosi munkakörre

Önkormányzat
Pályázati felhívás házi gyermekorvosi munkakörre
2020.02.04.

Településrendezési Terv 6. számú módosításának
véleményezési anyaga

Önkormányzat
Településrendezési Terv 6. számú módosításának
véleményezési anyaga
2020.02.10.

Rendkívüli Testületi ülés
2020. február 13. 14h

Önkormányzat
Rendkívüli Testületi ülés
2020. február 13. 14h
2020.02.10.

Önkormányzat | Döntések a januári testületi ülésen

Önkormányzat
Önkormányzat | Döntések a januári testületi ülésen
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár