A világbajnok új kihívást keresett, távozik Tolnáról

2020.02.28.

Boros Adrián, a Tolnai Kajak-Kenu SE világ- és Európa-bajnok maratoni kajakosa Győrben folytatja pályafutását.

– A hír igaz, Adrián valóban elmegy Tolnáról – mondta lapunk érdeklődésére Barina József, a Tolnai Kajak-Kenu SE vezetőedzője. A mesteredző hozzátette: bár Adrián már korábban jelezte távozását Győrbe, a versenyző és szintén világbajnok kajakos társa, Czéllai-Vörös Zsófia az elmúlt időszakban és jelenleg is Tolnán edzenek.

Az idén 30 éves Boros Adrián miskolci születésű, kajakos pályafutása Vácon ívelt fel először, 2013 végén, 23 évesen igazolt a tolnai klubhoz, már jó ismerősként. Korábban, még ifjúsági versenyzőként ugyanis a tolnai Bucher Barnával evezett együtt, párosban Világkupát is nyertek. Adrián a klubváltása előtti öt évben rendszeresen a tolnai holtágon edzett.

A legnagyobb eredményeit már a tolnai klub versenyzőjeként, Barina József irányításával érte el. 2015 óta minden évben több érmet nyert világ- és Európa-bajnokságon, eddig összesen 15 alkalommal. Párosban egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok. De ő volt például az első külföldi győztese a világ egyik legnagyobb egzotikus maratoni versenyének, a dél-afrikai Berg Maratonnak is.

Kép

Boros Adrián egyik 2018-as interjújában úgy nyilatkozott: nem tervezi, hogy valaha is elmegy Tolnáról, mivel ott nyugalom van, jól tud készülni és sok barátja is van a városban. Mint most kiderült, a világklasszis versenyző távozásának oka anyagi természetű. A sportoló lapunknak elmondta: Tolnára érkezésétől kezdve, nagyjából öt éven keresztül, 2018-ig minden rendben működött, megkapta azokat – az egyébként a tao-s látványsportágakhoz viszonyítva igen szerény – juttatásokat a tolnai egyesülettől, amelyekben korábban megállapodtak. Nagyjából egy éve azonban szerinte változott a helyzet: megkapta ugyan a klubtól a járandóságát, de mindig csak késéssel. Ráadásul – bár nagyon jól teljesített, a világversenyekről öt éven keresztül soha nem tért haza érem nélkül – a juttatások összege nem emelkedett.

A versenyző elmondása szerint a klub vezetése nem tudott ígéretet adni arra, hogy ezen a helyzeten javítani tudnának. Ez vezetett oda, hogy Adrián a maratoni válogatott szövetségi kapitányához, Weisz Róberthez fordult tanácsért, aki történetesen győri. Végül Adrián a Győri Vízisport Egyesülettől kapott egy ajánlatot, ami anyagilag jóval kedvezőbb volt a tolnai kondíciókhoz képest. (Többek között bejelentett állást biztosítanak a sportolónak, amit Tolnán egész biztosan nem tudtak volna számára megadni.)

Adrián pedig aláírt. Március 1-jétől a Győr versenyzője lesz. Kérdésünkre úgy fogalmazott: a Tolnán töltött hat és fél év természetesen mindenképpen jó dolog volt az életében, hiszen legnagyobb sikereit ebben az időszakban érte el. Úgy véli, a körülmények jók voltak Tolnán, de mindezt valószínűleg máshol is el tudta volna érni, hiszen elsősorban mégiscsak ő maga dolgozott meg az eredményekért.

A várostól mindenesetre nagyon sokat kapott, elsősorban sok barátot, akik rengeteget segítettek, és akár Kínába is elmentek neki szurkolni. Adrián úgy érzi, nem ő az oka annak, hogy így alakult a helyzet, nem érzi magát hibásnak a történtekért.

Győrben valószínűleg Sztanity László lesz az edzője. Arra egyelőre nem akart kitérni, hogy milyen eredményeket vár magától az idei Eb-n és vb-n, vagy a jövő évi, nem olimpiai sportágak világjátékán, hiszen jelenleg meglehetősen bizonytalan, mikor és hogyan kezdheti meg az érdemi felkészülést. Az biztos, hogy márciusban már a győriekkel megy edzőtáborba, majd 23-án edz először a vizek városában. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy egyáltalán nem szándékozik megszakítani a kapcsolatot Tolnával.

Dolgozunk tovább, ahogy eddig is tettük

Barina József, a tolnaiak mesteredzője azt mondta: egyesületük az elmúlt évek során minden tőle telhetőt megadott a világklasszis versenyző számára, ám kétségtelen, hogy a győri klub ajánlatával nem tudtak versenyezni. Ráadásul úgy voltak kénytelenek elengedni legjobb kajakosukat, hogy a klub egy fillért sem kapott az átigazolás fejében. „Jóska bá” érthetően nincs feldobva a történtek miatt, de inkább előre néz.

– Jelenleg is sok tehetséges fiatal sportoló edz a Tolnai Kajak-Kenu SE színeiben. Négy korosztályos válogatott versenyzőnk is van, Nagy Raul, Haiszer Anna Liza, Buri Petra és Debreceni Áron. Dolgozunk tovább, ahogy eddig is tettük – fogalmazott lapunknak a mesteredző.

Steinbach Zsolt

Sport
2019.07.02.

Bronzzal a nyakukban jöhettek haza Olaszországból

Sport
Bronzzal a nyakukban jöhettek haza Olaszországból
2019.07.11.

Sikeres sportnappal zárták le a bajnokságot

Sport
Sikeres sportnappal zárták le a bajnokságot
2019.07.12.

Tanulságokkal teli szezont zárt a Tolna-Mözs

Sport
Tanulságokkal teli szezont zárt a Tolna-Mözs
2019.07.19.

A megye patinás értékeivel ismerkedtek

Sport
A megye patinás értékeivel ismerkedtek
2019.07.29.

Újra a dobogó középső fokára állhatott

Sport
Újra a dobogó középső fokára állhatott
2019.08.16.

Szombaton útjára indul a labda, a tét a Bonyhád trónja

Sport
Szombaton útjára indul a labda, a tét a Bonyhád trónja
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár