Mólót építenének a tolnai horgászok

2018.12.16.

Hozzájárultak a tolnai képviselők, hogy a Tolnai Horgász Egyesület közhasznú víziállást (mólót) létesítsen az általa üzemeltetett Északi-holtágon, a város felőli oldalon, a bogyiszlói „híd” közelében.

Kép

A tolnai holtágakon a helyi szabályozás szerint magán víziállás nem létesíthető, csak közösségi célú. A horgászok tizenöt csónak elhelyezésére alkalmas stéget építenének. Ehhez hatósági engedély is kell, a város csak a tulajdonosi hozzájárulást adhatta meg.
Az egyesület és az önkormányzat között egy horgásztanya létesítéséről korábban is folyt egyeztetés. Nemrég felmerült, hogy a vízparttól nem messze, az üresen álló, egykori Popeye kocsma helyén lehetne a horgásztanya. A testület most úgy döntött, hogy folytatják a tárgyalásokat, és március végéig döntenek az ingatlanokról.

A civil szervezet közvetlenül a vízpart mellett egy kisebb eszköz-, illetve üzemanyag-tárolót is szeretne kialakítani.

A hatályos rendelkezések szerint azonban ilyen jellegű épület a parton nem építhető.

Közélet
2019.08.19.

A megye egyik legszebb rendezvénytere lett a Duna-part

Közélet
A megye egyik legszebb rendezvénytere lett a Duna-part
2019.08.20.

A pécsi püspök szentelte meg a felújított plébániaépületet

Közélet
A pécsi püspök szentelte meg a felújított plébániaépületet
2019.08.21.

Önkormányzati választás | a FIDESZ-KDNP jelöltjei

Közélet
Önkormányzati választás | a FIDESZ-KDNP jelöltjei
2019.08.22.

Egyre élhetőbb településsé válik Tolna

Közélet
Egyre élhetőbb településsé válik Tolna
2019.08.23.

Már németül is olvashatók a receptek

Közélet
Már németül is olvashatók a receptek
2019.08.24.

Tolna – Bárka az idő hullámain / könyvbemutató

Közélet
Tolna – Bárka az idő hullámain / könyvbemutató
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár