"Zöld” programok a világnap apropóján

2018.04.28.

Különleges környezetórán vehettek részt a gyerekek a Föld napja alkalmából a tolnai MAG-Házban délelőtt.

A Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár immár harmadszor rendezett „zöld” programot a világnap apropóján, ezúttal az intézmény munkatársainak közreműködésével. Egyikük, Józsa Jácint lapunknak elmondta: iskolásokat és óvodásokat vártak a rendezvényre.

Kép

A rendhagyó környezetóra játékos, szemléletformáló feladatok megoldásából állt. A diákokra többek között a tudatos vásárlással, a környezetbarát közlekedéssel, a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos megválaszolandó kérdések vártak.

Emellett ültettek körömvirágot és kakukkfüvet a MAG-Ház udvarán, ahol a mezítlábas mini Kneipp-ösvényt is végigjárhatták.

Az óvodásoknak is hasonló, ismereteiknek megfelelő elfoglaltságokat találtak ki a szervezők. A kicsik talán a leginkább az „erdei kisvasutat” élvezték. A vonat egy kiskocsi képében jelent meg, amire tíz óvodás is felfért, a megállók pedig az udvar fáinál voltak, amelyekről elbeszélgettek a kicsikkel.

A tolnai Föld napi program második felvonásaként kiállítás nyílt, amelyen Dohóczki Istvánné mutatta be környezetbarát anyagból, kukoricacsuhéból készült alkotásait.

Steinbach Zsolt, fotó: Mártonfai Dénes

Kultúra
2018.02.24.

Mesék, illatok, ízek Bangkoktól Chiang Maig

Kultúra
Mesék, illatok, ízek Bangkoktól Chiang Maig
2018.02.25.

A színházi varázs szerelmes rabja lett

Kultúra
A színházi varázs szerelmes rabja lett
2018.03.04.

Találkozó a varázslatos hangszer jegyében

Kultúra
Találkozó a varázslatos hangszer jegyében
2018.03.05.

Tájékoztató az általános iskolai beiratkozásról

Kultúra
Tájékoztató az általános iskolai beiratkozásról
2018.03.06.

Átadták a Tolnáról szóló rövidfilmek jogait

Kultúra
Átadták a Tolnáról szóló rövidfilmek jogait
2018.03.07.

Nyugdíjasok, akik soha nem lesznek öregek

Kultúra
Nyugdíjasok, akik soha nem lesznek öregek
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár