A kézilabdázás mözsi úttörői találkoztak és nosztalgiáztak

2019.10.04.

Mözs a megye első komoly kézilabdás bázisainak egyike volt. A sportág mözsi úttörői fél évszázad után találkoztak ismét egykori sikereik helyszínén.

A mára a világ egyik legnépszerűbb csapatjátékává vált kézilabda viszonylag fiatal sportág. Az 1920-as években indult a nagypályás változata, és csak az 1950-60-as években kezdett teret hódítani a kispályás kézlabda a világon. Ez alapján a viszonylag kis Tolna megyei település, Mözs valóban a sportág úttörői közé tartozott, hiszen a Tolna melletti faluban, pontosabban annak általános iskolájában, az 1957-58-as tanévben indult útjára a labda. Amibe belerúgni nem volt szabad, a „kezezés” azonban kimondottan követelmény volt. Azt a labdát pedig elsőként Schmidt József, az iskola fiatal pedagógusa adta a diákok, későbbi kiváló kézilabdások kezébe.

Kép

– Mi valamennyien Schmidt Józsi bácsi köpönyege alól bújtunk ki – fogalmazott Ivánné Bányai Ilona, aki ifj. Kurucz Zoltánnal együtt szervezte meg az első mözsi kézilabdás generáció találkozóját. Az eseménynek a mözsi Berkenye Vendégház, a helyi Rikker házaspár panziója adott otthont. Nem véletlenül, hiszen Rikker József és felesége, Irénke is játszottak Mözsön, később pedig a szakosztályvezetői és a gazdasági vezetői feladatokat látták el.

Ám, visszatérve a kezdetekhez, a mözsi kézilabda ma már nehezen elképzelhető „puritán” körülmények között indult, az iskola udvarán. Egy idő után aztán már salakos, majd bitumenes pálya is rendelkezésre állt a suliban. 1965-ben a sportág kinőtte az intézményt, és a helyi termelőszövetkezet „vette a nevére” a kézilabdásokat, a Mözsi TSZ SK-ban. 1972-ben pedig megépült a villanyvilágítású bitumenes kézilabdapálya, öltözőépülettel, a tsz-iroda mellett.

Férfi és női felnőtt és ifi csapatai is voltak a sportkörnek, bár akkoriban a felnőtt gárdák tagjai is még zsenge korúak voltak. A sportág a közönség körében is népszerű volt. A meccseken ott volt a fél falu és a szomszédos Tolnáról is sokan jártak a mözsi mérkőzésekre.

Schmidt József után a lányoknál Pasinszky Mihály, majd Kvanduk András, őt követően Andorkáné Kövesi Mária, később Bányai Ilona – ő játékosedzőként – látta el az edzői feladatokat. A fiúkat Szabó Béla irányította.

Mind a férfi, mind a női csapat a megyebajnokság élmezőnyébe tartozott, a legtöbbször a bajnoki címet is megszereztek. A legtovább a lányok jutottak: 1978-79-ben az NB II-ben szerepeltek. Az ifi csapatok is figyelemreméltó eredményeket értek el, országos versenyeken is.

A mözsi kézilabda az 1980-as évek közepéig működött, ezután – az immár Mözzsel közös települést alkotó – Tolnán pattogott tovább a labda.

A kézilabda nagyjából negyedszázados mözsi története viszont kitörölhetetlen a sportág honi emlék- és aranykönyvéből. Mözsről indult a VB-ezüst, olimpiai bronzérmes Meksz Anikó, az NB I-es Oblisz Anita, az NB I B-ben is játszott Bányai Ilona, Verhás Anna és Kövesi Mária. A Mözsön nevelkedett fiúk közül Szászi János és Buzogány István jutott a legmagasabb szintre a sport terén: mindketten NB I-es játékosok voltak.

A mözsi „úttörők” találkozóján gyertyagyújtással emlékeztek azokra, akik már nem lehettek jelen. A mintegy negyven résztvevő viszont nagyon örült egymásnak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, felelevenítették a régi sztorikat, egy kicsit ugratták is egymást. És egyetértettek abban, hogy a mözsi kézilabdás közösség nem csak a sport szeretetére tanította őket, hanem, hogy az életben is becsületesen helyt tudjanak állni.

Steinbach Zsolt, fotó: Mártonfai Dénes

Sport
2018.10.24.

Futsal | Női NB I, 4. forduló

Sport
Futsal | Női NB I, 4. forduló
2018.10.26.

A tolnai lányok örülhettek a megyei rangadó végén

Sport
A tolnai lányok örülhettek a megyei rangadó végén
2018.10.30.

Nem tudta kihasználni meccselőnyét a csapat

Sport
Nem tudta kihasználni meccselőnyét a csapat
2018.10.31.

Stróbl Dániel nyerte a tolnai bajnokságot

Sport
Stróbl Dániel nyerte a tolnai bajnokságot
2018.11.13.

Bejutott a legjobb nyolcba a Tolna

Sport
Bejutott a legjobb nyolcba a Tolna
2018.11.14.

Ezt a mérkőzést meg akarták nyerni

Sport
Ezt a mérkőzést meg akarták nyerni
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár