Továbbra is van mire büszkének lenni

2018.05.27.

Ahol nem kerülhet kellemetlen helyzetbe az ünnepi szónok. Továbbra is van mire büszkének lennie Tolnának. Ez is újra bebizonyosodott az idei város napján.

– Kellemetlen lehet, amikor egy ünnepi szónok nem tud örömteli dolgokról beszámolni. Hála Istennek engem ilyen veszély egyelőre nem fenyeget. – Többek között erről beszélt Appelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere szombaton az idei város napján, a helyi kitüntetések átadása előtt mondott beszédében. A városvezető elismerte: abban a szerencsés helyzetben van, amikor hosszan tudja sorolni a város fejlesztésének eredményeit, az ott lakók sikereit. És megint csak bebizonyosodik, hogy van mire és van kikre büszkének lenniük a tolnaiaknak és mözsieknek, hiszen a város napja a település értékeinek bemutatásáról is szól.

Az első ilyen „büszkélkedésre” pénteken délután került sor a MAG-Házban, ahol Horváth Róbert új, eddig csak kevesek által ismert oldaláról mutatkozott be: a legpatinásabb tolnai üzem, az egykori selyemgyár utódja, a Tolnatext Bt. ügyvezetője az általa készített, távirányítással működő repülőgép-, autó-, helikopter- és hajó-modelljeit mutatta be népes közönség előtt.

Kép

Szombaton délelőtt a Lovardában zajlott az ünnepi testületi ülés, amelynek során átadták a városi kitüntetéseket. Az Év Tolnai Civil Szervezete kitüntetést a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület; az Év Tolnai Vállalkozója díjat Pásztor Istvánné kiskereskedő; a Tolna Város Kiváló Közalkalmazottja elismerést Boda Zoltánné, a Wosinsky Mór Általános Iskola igazgató-helyettese és Nyul Annamária, a Családsegítő Központ esetmenedzsere; a Tolna Város Sportjáért díjat a Brand Mission Artifex Tolna-Mözs – idén Magyar Kupát nyert – női futsal csapata; a Tolna Városért Kitüntető Díjat Mayer Károly, a Fastron Hungária Kft. ügyvezető igazgatója vehette át a polgármestertől. A díjátadó különlegessége volt, hogy idén a kitüntetetteket a helyszínen vetített kisfilmeken mutatták be. A rendezvényen az egyik díjazott, az ifjúsági fúvószenekar működött közre. A kitüntettek „az utolsó szó jogán” szinte valamennyien úgy nyilatkoztak: nem is igazán értik, miért kapták az – egyébként számukra megtiszteltetést jelentő – elismerést, hiszen ők úgymond csak csendben tették a dolgukat. Emellett segítőiknek – kollégáiknak, családjuknak – is ajánlották a díjat.

A város napján természetesen szórakoztató programokból sem volt hiány. Pénteken az óvodás, illetve a kisiskolás korosztály számára színházi előadások zajlottak a Lovarda színpadán. Pénteken este a Hősök terén az Örökség zenekar adott koncertet.

Szombaton délután, a Hősök terén felállított színpadon Mandulás-Müller Olimpia ruhakölteményeit láthatta a közönség egy divatbemutató révén. A legkisebbeknek Csacska Macska Mókatár címmel gyerekjátszót rendeztek, emellett bábszínházi előadást is élvezhettek a gyerekek. Késő délután a Zsikó Együttes lépett fel, majd a sztárvendég, Dobrády Ákos (ex-TNT) szórakoztatta a teret megtöltő közönséget. Az este GHB bulival fejeződött be.

Kép

A város napi programsorozatot ma este az ifjúsági fúvószenekar „Broadway Concert”-je zárja.

Steinbach Zsolt

Közélet
2018.07.26.

Szociális irodát hozott létre az önkormányzat

Közélet
Szociális irodát hozott létre az önkormányzat
2018.07.27.

Népszerűek a természetes szabad vizek is nyáron

Közélet
Népszerűek a természetes szabad vizek is nyáron
2018.07.27.

Köszöntés 90. születésnapja alkalmából

Közélet
Köszöntés 90. születésnapja alkalmából
2018.08.02.

Játszótér, sportpályák, büfé, sétány is épül a holtág partján

Közélet
Játszótér, sportpályák, büfé, sétány is épül a holtág partján
2018.08.09.

Mennyei íz a Holt-Duna partján

Közélet
Mennyei íz a Holt-Duna partján
2018.08.09.

Az orvosi munkájában is Istenre hagyatkozik

Közélet
Az orvosi munkájában is Istenre hagyatkozik
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár