Feltárulnak a textiles emlékszövetek

2016.10.17.

Tolna | Erős baráti szálak fűzik össze a több, mint két évtizede megszűnt egykori tolnai textilgyár (Patex) volt dolgozóit.

Kép

Több, mint hetvenen jöttek össze, és kitűnő volt a hangulat

Ezt jelzi, hogy idén is több, mint hetvenen jöttek össze a 2004 óta évente megrendezett tolnai textiles találkozóra. Hogy - kicsit költőien fogalmazva - az erős szálakból szőtt emlékek szövetét újra feltárják.

A vacsorával egybekötött pénteki program idén is a tolnai katolikus iskola ebédlőjében zajlott. A megjelenteket Ezer Ferencné köszöntötte, akinek négy éve elhunyt férje volt a textiles találkozók egyik fő kezdeményezője és a Textiles Baráti Kör korábbi vezetője is. A Tolnáról és a környező településekről, így Szekszárdról, Faddról, Gerjenből, Dunaszentgyörgyről érkezett vendégek megemlékeztek a legutóbbi találkozó óta elhunyt ex-Patexesekről, mások mellett Bodó Gyuláról, Horváth Gyuláról, Hága Józsefről, Gálffy Dezsőről. A néma gyászpercet követően a találkozás hangos örömének órái következtek. A „textiles induló" közös eléneklése után Tausz János zenéjére (ő is textiles volt) mulathatott a társaság, vagy éppen elmerülhettek a régi munkatársakkal való beszélgetésben, este tízig.

A résztvevők között többen voltak, akik a textilgyár bezárása után a másik nagy tolnai textilipari üzemben, a „selyemgyárban" folytatták a munkát, akadnak, akik ma is ott dolgoznak. És olyanok is eljöttek, akik idén először vettek részt a találkozón. Így például lapunk fotóriportere, Gottvald Károly is, aki sorkatonai szolgálata előtt egy évig dolgozott a Patexben és elmondása szerint a fotózás alapjait, még gyerekként, a textilgyár fotószakkörében - mert egyebek mellett ilyen is volt a Patexben - tanulta meg.

A találkozón szó esett a 2010-ben felavatott textiles emlékszobáról is, amelyet a tolnai értéktár bizottság legutóbbi ülésén felvett a helyi értéktárba.

2016. október 16. S.K.

Közélet
2016.09.23.

Testvértelepülések vezetői a migrációról

Közélet
Testvértelepülések vezetői a migrációról
2016.09.26.

Tizenöt éves a tolnai polgárőrség

Közélet
Tizenöt éves a tolnai polgárőrség
2016.09.29.

A Patex is bekerült az értéktárba

Közélet
A Patex is bekerült az értéktárba
2016.10.02.

Nem az a fontos, az ember hány éves

Közélet
Nem az a fontos, az ember hány éves
2016.10.03.

Két új orvos a városban

Közélet
Két új orvos a városban
2016.10.03.

Ferences szerzetesek, az újrakezdés hősei

Közélet
Ferences szerzetesek, az újrakezdés hősei
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár