Tolnai Talentumok | Ezer Andrea

2018.01.12.

Pályaelhagyóként segít, hogy ne tévesszék el a pályát

TOLNAI TALENTUMOK Ezer Andrea közgazdászként konduktornak tanul
 
Most induló sorozatunkban olyan elszármazott tolnaiakról írunk, akik munkájuk, esetleg hobbijuk révén valami különleges tevékenységet végeznek, és azt sikeresen teszik. Elsőként Ezer Andreát mutatjuk be, aki közgazdászként végzett, de előbb-utóbb konduktorként szeretne dolgozni. Közben civilben látássérültekkel fut és úszik együtt. Mondhatni pályaelhagyóként segít a rászorulóknak, hogy ne tévesszék el a pályát.

Kép

Egyáltalán nem ritka, hogy egy 18 éves fiatal a középiskola elvégzése után még nem tudja, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Így volt ezzel a tolnai Ezer Andrea is. Szerette a matematikát és a történelmet, ezért a budapesti közgazdaságtudományi egyetemre felvételizett. Mivel nagyon jó tanuló volt, a tolnai gimnáziumban megszerzett érettségije után fel is vették, el is végezte az iskolát. Ám később a jogi szakoklevél megszerzése sem „mentette meg” attól a felismeréstől, hogy nem feltétlenül közgazdászként képzeli el az életét. Valami más, emberközelibb hivatásnak szeretne élni. Még az egyetemen, barátnőjének barátnője által ismerte meg a konduktori munkát, és döntötte el, hogy ez az, amit igazából szeretne csinálni.
Közgazdász diplomával a zsebében tehát beiratkozott a budapesti Pető Intézet konduktor képző iskolájába. A képzés négy éves, nappali tagozatos, Andrea most harmadéves. Azt tanulja, miként lehet a mozgássérült gyerekeket megtanítani arra, hogy lehetőség szerint minél önállóbb, teljesebb életet tudjanak élni.

Az újabb tanulmányai megkezdésével lényegében egy időben jelentkezett önkéntesnek egy, a mozgás örömét a sérült emberekkel megismertető fővárosi civil szervezethez, a SUHANJ! Alapítványhoz. Segítőként három éve fut, illetve úszik, elsősorban látássérült fiatalokkal. – Én vagyok a szemük – fogalmazott Andrea, aki az önkéntes feladatai mellett havi húsz órában gazdasági, pénzügyi feladatokat is ellát ennél a szervezetnél. Bár ez a munka az iskola elméleti és gyakorlati oktatása mellett időben nagy leterheltséget jelent, segít abban, hogy a gazdasági életben megszerzett ismereteit szinten tartsa.

Az alapítvány szervezésében hetente kétszer tartanak futóedzést a Margitszigeten. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy az önkéntes és a látássérült közösen egy textilszalagot fog, így biztosítva a közvetlen kapcsolatot. Ők együtt, párban futnak, a segítő közben szóban is irányítja a nem látó futótársát. Egy-egy edzésen általában 20-30 fős csapatban futnak. Az alapítvány sérült tagjainak segít abban is, hogy versenyeken is megmérettessék magukat. Ilyenkor általában 60-70 fős csapatként vágnak neki a távoknak. A futófesztiválokon jellemzően nagy a tömeg, ott több segítő kell egy-egy látássérült sportolónak. Versenyen a szalaggal összekapcsolt páros mellett-előtt általában két másik kísérő is fut, és önkéntes segítők várják a frissítő pontoknál a versenyzőket.
Andrea gyermekkorában kiváló úszó volt, 17 éves koráig a Szekszárdi Vízmű SE színeiben versenyzett. Az úszással ma sem hagyott fel, általában heti egyszer megy uszodába, ebben az esetben is segítőként. Igaz, a medencében, a kötelek határolta sávokban a látássérültek jól tájékozódnak, a segítés így is elkel. Természetes vizek esetében nyilván más a helyzet, de ott sincsenek leküzdhetetlen akadályok: Andrea például idén látássérült sporttársával úszta át a Balatont.

És hogy mi a vonzó abban, hogy valaki önkéntes segítőként, sérült emberekkel együtt sportol? Andrea elmondta, hogy bár a futás egyéni sport, de ezáltal közösségi élménnyé válik. Az önkéntes segítőbe vetett bizalom alapján megosztják a nehézségeket, s megosztják a sikert és az örömet is egy-egy táv teljesítésekor. A közös mozgás pedig összehozza a társaságot, barátságok szövődnek, edzésen, versenyen kívül is összejárnak már a csapat tagjai. – És – teszi hozzá Andrea – amellett, hogy segíteni mindig jó, rengeteg dolgot lehet tanulni is a sérült emberektől. Ők példát mutatnak abban, hogyan lehet igazán küzdeni, elfogadni saját korlátainkat, s ezzel együtt teljes, értékes, emberhez méltó életet élni.

Élete első maratonját futókocsival teljesítette

A mozgássérültek általában kerekesszékkel vesznek részt a futóversenyeken, nekik ehhez nem kell segítség. Ugyanakkor vannak olyan sérült gyerekek is, akik csak passzívan tudnak részt venni egy-egy megmozduláson, de élvezik a versenyek hangulatát. Őket a babakocsihoz hasonló futókocsikba ültetik, melyet a segítők futva tolnak a táv végéig. Andrea élete első maratoni távját is futókocsival teljesítette, Firenzében. Látássérült sportolókkal azért ennél rövidebb versenyeket szoktak választani, általában 5-10-20 kilométeres távokon indulnak. Így a szekszárdi Borvidék Félmaratont is többször teljesítették már.
Indult már látássérült segítőként triatlon versenyen is. A kerékpározást ilyenkor tandem biciklivel oldják meg. A szervezetnek van egy akadálymentes fitneszterme is, Andrea ott hetente csoportfoglalkozásokon edz sérült sporttársaival. 

Közélet
2017.09.28.

Ebzárlat és legeltetési tilalom

Közélet
Ebzárlat és legeltetési tilalom
2017.10.01.

Idősek világnapja 2017

Közélet
Idősek világnapja 2017
2017.10.03.

Új burkolat lesz két utcában

Közélet
Új burkolat lesz két utcában
2017.10.04.

Új sportpálya lesz a gimiben

Közélet
Új sportpálya lesz a gimiben
2017.10.05.

Szívesen járnak vissza ifjúságuk színhelyeire

Közélet
Szívesen járnak vissza ifjúságuk színhelyeire
2017.10.06.

Hajtsunk fejet a hősök előtt

Közélet
Hajtsunk fejet a hősök előtt
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár