Üdítő nyáresti fúvóspiknik zajlott a Hősök terén

2016.07.14.

Tolna | Szellemi és fizikai értelemben is igazi felüdülést nyújtott a tikkasztó nyárban a hétfő este Tolna főterén rendezett „fúvóspiknik".

Kép

Együtt fújták a tolnai, mágocsi és lánycsóki fiatal muzsikusok (Fotó: Mártonfai Dénes)

Három zeneiskolai fúvószenekar összesen hatvanhat tagja szállta meg ugyanis a Hősök terét, vidám hangulatú szabadtéri koncertjükkel felpezsdítve a nyárestét. Az apropót az adta, hogy a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar a hagyományos, dombori nyári táborát idén először két vendég együttessel, a mágocsi és a lánycsóki zeneiskola fúvósaival közösen rendezte. A program utolsó előtti napján pedig a nyilvánosság előtt is bemutatták, mit végeztek együtt a táborban.

Mint azt Tari Gergelytől, a tolnaiak vezetőjétől megtudtuk, a három csapat együttműködésének alapja, hogy a fiatal zenetanár-karmester trió - Tari Gergely mellett a lánycsókiak dirigense, Matics Zoltán és a mágocsi csapat vezetője, Szőnyi Gábor - a Band of Streets (BOSS) nevű, népszerű pécsi utcazenész csapatban együtt zenél. A múlt hét pénteken kezdődött zenetáborban napi három próbát vezényeltek a zenekaroknak. Túl sok szabadidő ezen felül nem maradt, de azért rendeztek például focibajnokságot, vagy karaokeversenyt is.

A próbák során a hétfőn este előadott műsorszámokat gyakorolták. A repertoárt a karmesterek állították össze - mindegyikük 3 darabot javasolt -, még fél évvel ezelőtt, így a tábor kezdetén már egyik mű sem volt ismeretlen az együttesek számára. A koncerten három indulót, három könnyűzenei feldolgozást és három filmzenét hallhatott a közönség, amely ezúttal is magas színvonalú produkcióknak tapsolt. A műsort kedden Mágocson is bemutatták, ezzel a koncerttel zárult a tábor.

A tolnai Fusz János Zeneiskola fúvószenekara legközelebb augusztus 20-án lép fel Fácánkertben. Tari Gergely elmondta: a következő tanévnek is komoly tervekkel vágnak neki.

2016. július 13. S.K.

Kultúra
2016.06.01.

Hajtogatással bújnak elő az alkotások a kötetből

Kultúra
Hajtogatással bújnak elő az alkotások a kötetből
2016.06.06.

Pedagógusnap 2016 - változások előtt

Kultúra
Pedagógusnap 2016 - változások előtt
2016.06.09.

Felhívás - Wanted Garay Ákos!

Kultúra
Felhívás - Wanted Garay Ákos!
2016.06.09.

Rajzpályázat - Háromból kettő díjat érdemelne

Kultúra
Rajzpályázat - Háromból kettő díjat érdemelne
2016.06.22.

Neki szólt a vastaps az évzárón

Kultúra
Neki szólt a vastaps az évzárón
2016.06.27.

Felfedte a Kerwastrudl titkát

Kultúra
Felfedte a Kerwastrudl titkát
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár