Alisca Nyilai / Versenyeket akar Tolnára hozni

2019.11.29.

Karatecsoportokat a nyolcvanas évek közepétől indított Balogh László, megyeszerte. Közel kétezer tanítványa volt, s abból ötven Tolnán. Aztán jött az íjászat. Az Alisca Nyilai Egyesületet 1999-ben alapította. Ezt a sportot is sokakkal megszerettette, több településen, népes sereget, több száz embert toborzott. Tolnán körülbelül 25-öt. Azért emelendő ki Tolna, mert most, hosszú kihagyás után, ismét ott szervez íjász- és fúvócsöves csapatot. Egyelőre a Mag-házban kaptak helyet, de ezt, a jelentkezők számát látva hamarosan kinövik. Januártól még nagyobb létszámbeli ugrás várható, mert meg akarja keresni az iskolákat, felkínálva ezt az új szabadidős programlehetőséget.

Kép

– A cél az – mondja –, hogy versenyeket hozzunk Tolnára. Így gyökeresedhet meg egy sportág egy helyen.

A gyerekek felkészítését segíti egy tanítónő, Kövesi Andrea, aki maga is íjászkodik. December 8-án Siklóson lesz egy íjász- és fúvócsöves verseny. Azon már elképzelhető, hogy egy-két tolnai is részt vesz. Az eddigi legeredményesebb helyi íjász Babos Dávid.

Szöveg és kép: Wessely Gábor

Sport
2018.12.08.

Megyei rangadóval zárul a női élvonal őszi idénye

Sport
Megyei rangadóval zárul a női élvonal őszi idénye
2018.12.09.

Tolna VFC 2018/2019
őszi bronzérmesek

Sport
Tolna VFC 2018/2019
őszi bronzérmesek
2018.12.16.

Sportünnep: idén sem volt hiány sikerekben

Sport
Sportünnep: idén sem volt hiány sikerekben
2018.12.22.

A székházat hozzák majd rendbe a támogatásból

Sport
A székházat hozzák majd rendbe a támogatásból
2018.12.26.

Az ünnepeket szülővárosában tölti

Sport
Az ünnepeket szülővárosában tölti
2018.12.28.

A büntetőpárbaj most a hajdúságiaknak kedvezett

Sport
A büntetőpárbaj most a hajdúságiaknak kedvezett
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár