Az országos döntőre készülnek a tolnaiak

2018.05.17.

Parádés teljesítménnyel jutott be az országos döntőbe a Tolna VFC U13-as csapata. Wiesner József együttese ebben a szezonban még nem kapott ki, mind a 30 lejátszott mérkőzését megnyerte.

A tolnaiak a megyei bajnokságban 24 győzelemmel zártak, a felsőházi rájátszásban a Róna FE Dombóvár és a Szekszárdi UFC csapatát előzték meg. Ezeken a találkozókon 239 gólt rúgtak, amire az ellenfeleik mindössze 20-szal tudtak felelni. Legeredményesebb játékosuk Pesti Zoltán az alapszakaszban és a felsőházban összesen 58 gólt ért el.

Kép

A remeklést folytatták Pécsett, az országos középdöntőben is. A Pécsi VSK-t 5–2-re, a Nagykanizsát 6–0-ra, a Siófokot 6–1-re lépték le, s ezzel bejutottak az elődöntőbe.

Itt sem tudták megállítani a tolnaiakat, akik a Pécsi VSK-t 4–3-ra, a Veszprémet 4–0-ra, a Szegedet pedig 6–1-re múlták felül a hazai közönség támogatását élvezve a tolnai városi sportcsarnokban.

Az országos döntőt május 26-án rendezik Üllőn, ahol a Tolna VFC mellett a Szeged, valamint a Dunakeszi (a Fradi, a Vasas és az Újpest fiataljaira építve) és a Mészöly Focisuli (az MTK fiataljai) tehetségei csapnak össze az országos bajnoki címért.

A tolnai csapat tagjai: Sági Balázs, Tallós Tícián, Nagy Dávid, Kugler Kristóf, Pesti Zoltán, Mácsik Márk, Perger Zsolt, Kiss Sándor, Demkó Ákos, Nagy Dániel, Müller Milán, Babos Bence.

Rónai Gábor

Sport
2018.05.24.

A Tolna zárta jobb szájízzel a szezont

Sport
A Tolna zárta jobb szájízzel a szezont
2018.05.27.

Tolna VFC 2017/2018
(röviden + tabella)

Sport
Tolna VFC 2017/2018
(röviden + tabella)
2018.05.29.

A 2017/2018-as szezon keleti csoportjának bajnoka

Sport
A 2017/2018-as szezon keleti csoportjának bajnoka
2018.06.01.

Tolnai kézben az első hely sorsa

Sport
Tolnai kézben az első hely sorsa
2018.06.03.

Kiütéses győzelemmel lett bajnok a Tolna

Sport
Kiütéses győzelemmel lett bajnok a Tolna
2018.06.06.

Marad a csapat a megyei élvonalban

Sport
Marad a csapat a megyei élvonalban
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár