Az edzéslátogatottság jó, ez biztató a jövőre nézve

2019.09.04.

Erős és izgalmas élvonalbeli bajnokságra számít Simon Ferenc, a Tolna-Mözs női futsalcsapatának ügyvezetője, akinek a holtszezonban volt munkája bőven. Hat új játékos érkezett, miközben több meghatározó játékos is távozott a klubtól.

Mint egy felbolydult méhkas, olyan volt az idei holtidény az NB I-ben. Nem volt ez másként a bajnoki negyedik, Magyar Kupa-döntős Tolna-Mözs háza táján sem.

Mint azt Simon Ferenctől megtudtuk, a csapat tavaszi keretéből Bajcsy Krisztina, Csapó Orsolya, Deczki Vanda és Szalkai Kitti maradt hírmondónak, miközben a csapatkapitány Varga Adél és Urbán Anett Kiskunfélegyházára igazolt. A legnagyobb űrt egyértelműen Varga hagyta maga mögött.

Kép

Mennyiségben mindenképpen előrébb lépett az előző szezonhoz képest a Tolna-Mözs, ugyanis nem kevesebb mint hat új játékos érkezett Szöllősi Alexandra (ELTE), Nagy Noémi (ELTE), Fehér Vivien, Ferencz Flóra (KRSE), Andriska Renáta (KRSE) és Burján Nóra (TFSE) személyében. Rajtuk kívül Horváth Hanna fél év után visszatért a nagypályáról a futsalra, az új szezonban pedig már – kettős játékengedéllyel – a felnőtteknél szerepel majd Wiesner Dalma és Vámosi Georgina is, akik pár éven belül méltó utódai lehetnek Varga Adélnek.

Hogy a nyári erősítés minőségileg is sikerült-e, az majd a szezon során kiderül, hiszen a hazai rendezésű Thelena Kupán kívül (amelyen negyedik helyen zárt a vendéglátó együttes) sem a Tolna-Mözs, sem a riválisaik nem tudták lemérni, hol tartanak a felkészülésük során.

Az viszont mindenképpen biztató lehet a jövőt illetően, hogy a tavalyihoz képest sokkal jobb az edzéslátogatottság. Márpedig ez az, ami az előző idényben az egyik gyenge pontja volt Nagy Roland csapatának.

„A TFSE és a Hajdúböszörmény első sora bajnokesélyes, de az Astra irányított igazolásai, vagyis, hogy rámentek a válogatott játékosok szerződtetésére, is azt sugallja, a kiskunfélegyháziak is versenyben lesznek az aranyéremért. A negyedik, felsőházi helyért nagy lesz a harc a többi csapat között” – latolgatta az esélyeket Simon Ferenc.

Őszi menetrend

  • I. forduló, szeptember 8., vasárnap: Tolna-Mözs–DEAC 18.
  • II. forduló, szeptember 15., vasárnap: Miskolc–Tolna-Mözs 18.
  • III. forduló, szeptember 22., vasárnap: Tolna-Mözs–Gyula 17.
  • IV. forduló, szeptember 29., vasárnap: Tolna-Mözs–Szekszárd 17.
  • V. forduló, október 5., szombat: Astra–Tolna-Mözs.
  • VI. forduló, október 20., vasárnap: Tolna-Mözs–Hajdúböszörmény 17.
  • VII. forduló, október 26., szombat: TFSE–Tolna-Mözs.
  • VIII. forduló, november 9., szombat: DEAC–Tolna-Mözs 19.
  • IX. forduló, november 24., vasárnap: Tolna-Mözs–Miskolc 17.
  • X. forduló, december 1., vasárnap: Gyula–Tolna-Mözs 18.
  • XI. forduló, december 15., vasárnap: Szekszárd–Tolna-Mözs 17.

Sport
2019.03.01.

Nem változik Tolnán a sporttámogatás

Sport
Nem változik Tolnán a sporttámogatás
2019.03.04.

Kerek születésnapot ünnepel Bátorfi Csilla

Sport
Kerek születésnapot ünnepel Bátorfi Csilla
2019.03.07.

Hat bajnoki vereség után győzelem

Sport
Hat bajnoki vereség után győzelem
2019.03.18.

A WSH Palmfood Tolna-Mözs 2–1-re győzött

Sport
A WSH Palmfood Tolna-Mözs 2–1-re győzött
2019.03.20.

A Tolna nyerte meg a megyei rangadót

Sport
A Tolna nyerte meg a megyei rangadót
2019.03.24.

Egy szezonra való helyzetet puskáztak el

Sport
Egy szezonra való helyzetet puskáztak el
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár