Egy szuszra elfújta a tortagyertyát 100 évesen is

2019.09.19.

1919. szeptember 14-én jelent meg a Tolnamegyei Újság első száma. Ugyanezen a napon született Balogh Róza, a későbbi Szabó Istvánné, akit 100. születésnapja alkalmából tolnai otthonában köszöntött a város polgármestere, Appelshoffer Ágnes.

A gratulálók között volt dr. Handl Mária, Róza néni háziorvosa is, aki elmondta, hogy legidősebb páciense korához képest jó szellemi és fizikai állapotban van. Ezt mutatta, hogy a születésnapi tortán levő százas gyertyát az ünnepelt egy szuszra elfújta.

Kép

Dr. Handl Mária, Szabó Istvánné és Appelshoffer Ágnes. Fotó: Pakulár Erika

Róza néni debreceni származású, 2000-ben költözött Tolnára, miután gyermekei, unokái sorra Tolna megyében telepedtek le. Pontosan tudja a dátumot (1940. március 21.), amikor összeházasodtak férjével, aki 1996-ban hunyt el. Két fiuk és két lányuk született, egyikük már elhunyt. Hat unokája és nyolc dédunokája van.

Róza néni napjai csendesen telnek, az olvasás és a kézimunkázás már nem megy neki, a TV-ben a híradót és sorozatokat néz. Azt mondja, jól érzi magát, hiszen szerettei veszik körül, mindig van vele valaki.

Közélet
2018.12.11.

Ünnepre hangolódik gyermek és felnőtt

Közélet
Ünnepre hangolódik gyermek és felnőtt
2018.12.13.

Werling Klára mindig orvos akart lenni

Közélet
Werling Klára mindig orvos akart lenni
2018.12.14.

Paprikából (Michelin) csillagos ötös

Közélet
Paprikából (Michelin) csillagos ötös
2018.12.15.

Tíz mázsa adomány gyűlt össze

Közélet
Tíz mázsa adomány gyűlt össze
2018.12.16.

Mólót építenének a tolnai horgászok

Közélet
Mólót építenének a tolnai horgászok
2018.12.18.

Támogatják a családi bölcsődéket

Közélet
Támogatják a családi bölcsődéket
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár