Az idei bronzzal teljessé vált az éremkollekció

2019.12.23.

Bronzérmet hozott haza Szigetszentmiklósról a Tolna-Mözs

Veretlenül, de mégis a harmadik helyen zárta a szombati, szigetszentmiklósi Karácsonyi Kupát az élvonalban szereplő Palmfood Tolna-Mözs női futsalegyüttes, amelynek így a két évvel ezelőtti arany és a tavalyi ezüst után az idei bronzával teljessé vált az éremkollekciója.

Az egynapos torna fizikailag és szellemileg is próbára tette a csapatokat, hiszen a nyitómérkőzést délelőtt kilenc, a döntőt este kilenc órakor játszották. A Tolna-Mözs a szintén elsőosztályú DEAC-ot és az NB II-t vezető Budaörsöt megelőzve csoportja élén végzett, de az elődöntőben büntetőkkel alulmaradt a TFSE-vel szemben. A bronzcsatában azonban gólokban gazdag találkozón győzte le az NB I-ben jelenleg éllovas Astra csapatát.

Kép

Nagy Roland együttesében Kulcsár Panna és Kiss Gréta személyében két U17-es játékos is megcsillogtathatta tudását, s bizonyították, hogy bátran nyúlhat majd hozzájuk a felnőttcsapat vezetőedzője, ha a sors úgy hozza. Előbbi a kapuban a helyosztón több bravúrt is bemutatott az Astra ellen, míg utóbbi ugyanannyi lehetőséget kapott, mint a „nagyok”.

„Gratulálok a lányoknak a küzdésért és az elért eredményért! Kicsin múlott, hogy nem jutottunk a döntőbe, pedig a tornán mutatott játékunk alapján megérdemeltük volna. Örülök neki, hogy a lányok nagy kedvvel és felszabadultan játszottak” – nyilatkozta a tolnaiak vezetőedzője.

A teljes cikk a teol.hu portálon olvasható.

Sport
2019.04.21.

Futsal / Előnyben a Tolna-Mözs

Sport
Futsal / Előnyben a Tolna-Mözs
2019.05.06.

A tolnaiak tizenkét érmet hoztak haza

Sport
A tolnaiak tizenkét érmet hoztak haza
2019.05.09.

A Tolna-Mözs csapatának nincs párja az országban

Sport
A Tolna-Mözs csapatának nincs párja az országban
2019.05.12.

Futsal | Tolna-Szekszárd a bronzéremért

Sport
Futsal | Tolna-Szekszárd a bronzéremért
2019.05.15.

Szerepel a „Jövő Bajnokai” utánpótlás programban is

Sport
Szerepel a „Jövő Bajnokai” utánpótlás programban is
2019.05.20.

Lelépte a tolnaiakat a Szekszárd!

Sport
Lelépte a tolnaiakat a Szekszárd!
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár