Nagypéntek ─ A kifogások után

2020.04.10.

KépHogy mi marad a legvégére? Az igazság pillanata, amelyben a mindenséget szeretetből létrehozó Isten újra kézbe veszi a világot. Amelyből a földet kis időre ─ mert mi pár millió év az örökkévalósághoz képest ─ az emberre bízta. Hogy milyen lesz az addigra majd?

Próbáljuk meg kitalálni, az alábbi megszólalók alapján:
─ Nem tudtam, hogy ez lesz a következménye ─ mondják majd a gyávák.
─ Nem szándékosan tettem ─ mentegetődznek a jámborok.
─ A közösség érdekét tekintettem ─ védekeznek a képmutatók.
─ Belefáradtam a küszködésbe ─ így az öregek.
─ Nem voltunk hajlandók lemondani a szabadságunkról ─ vallják a fiatalok.
─ A tömeghatás magával sodort ─ siránkozik az emberke.
─ Minket félrevezettek ─ mormolja a tömeg.
─ Nem mutatta meg senki, hogy hogyan kell jónak lenni ─ hallatszik a börtönökből.
─ Parancsot teljesítettem ─ védekezik a katona.
─ Én csak nagyobb távlatokban gondolkodtam ─ néz a múltba a vezető.

Hát ilyen lesz.
Vagyis ilyen lenne, ha ma lenne ez az alkalom. De ─ és ez a szerencsénk ─ holnap is felkel majd a nap. Mi pedig kapunk egy újabb esélyt, hogy észrevegyük Jézust a kereszten, aki, hogy a szeretetről szóló tanításának végső bizonyságát adja, még a halált is vállalta értünk.

Hogy másképp is alakulhatott volna? Hogy Ő is beállhatott volna a fenti sor végére? Lett volna számára is kifogás? De még mekkora:
─ Mert nem érdemelték meg az emberek.
Mondhatta volna? De nem mondta.

Ma nagypéntek van. E ki nem mondott kifogás szent napja.

(A képet az íráshoz a mözsi Varga Ibolya festette.)

Koncz Ádám

Kultúra
2020.01.28.

Segítettek feltámasztani papírsírjából a verset

Kultúra
Segítettek feltámasztani papírsírjából a verset
2020.01.30.

Diáktársulat | A varázsfuvola tolnai premierje

Kultúra
Diáktársulat | A varázsfuvola tolnai premierje
2020.02.09.

A gyönyörű nőtől a terrorista portréjáig terjed a kínálat

Kultúra
A gyönyörű nőtől a terrorista portréjáig terjed a kínálat
2020.02.13.

Most tényleg fújhatják egész évben

Kultúra
Most tényleg fújhatják egész évben
2020.02.17.

Tolnán közel 150-en nézték meg

Kultúra
Tolnán közel 150-en nézték meg
2020.02.25.

Nyugdíjasként valósítja meg gyermekkori álmát

Kultúra
Nyugdíjasként valósítja meg gyermekkori álmát
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár