Kutak fennmaradási engedélyezési eljárása

2018.10.19.

Engedélyeztetni kell a korábban létesített kerti kutakat is

Év végéig kell legalizálni az engedély nélkül létesített kutakat, bár az agrárkamara kezdeményezte, hogy az érintettek újabb türelmi időt kapjanak. A vízgazdálkodási törvénybe egyébként 2016-ban került be, hogy a korábban engedély nélkül létesített kutakra is engedélyt kell kérni. Tolna megyében, főleg vidéken, több tízezer kerti kút van, melyek többsége öntözési feladatot lát el.

Kép

Olvasóink közül többen is lapunkhoz fordultak azzal a kérdéssel, hogy mi lesz a sorsuk az ásott kutaknak, be kell-e, és ha igen, meddig kell bejelenteni ezeket a létesítményeket, és főleg hol és kinnek.

– Hamarosan lejár az a határidő, december vége, amelynek elmulasztása esetén vízügyi bírsággal fenyegetik az ásott kutak tulajdonosait. A kormányrendeletből sajnos nem derül ki – vagy mi falusi emberek legalábbis nem tudjuk kiolvasni – hogy az udvaron levő, évtizedekkel ezelőtt létesített ásott kútra kell-e úgynevezett fennmaradási engedélyt kérni. Ezek általában nem érik el a harminc-negyven méter mélységet sem. Nem lehet tudni, melyik kút esik a rendelet hatálya alá – foglalta össze a hasonló problémával küzdő olvasóink gondolatait Győri Lajos vidéki olvasónk.

Amit biztosan lehet tudni, hogy december 31-ig kell fennmaradási engedélyt kérni a 2018. január 1-je előtt engedély nélkül létesített kutakra. Amennyiben a létesítményt a tulajdonosa határidőig nem engedélyezteti, úgy bírságra számíthat, ami maximum háromszázezer forint lehet természetes személyek esetén. A fennmaradási engedélyezés a jegyző hatáskörébe tartozik ha: a kút nem érint karszt- vagy rétegvizet, ha az éves mennyiség az ötszáz köbmétert nem haladja meg, ha a kút épülettel rendelkező ingatlanon van, ha a kérelmező magánszemély, ha a kút háztartási igényeket szolgál.

Amennyiben a felsorolt feltételek közül bármelyik nem teljesül, tehát például gazdasági célú létesítményről van szó, akkor nem a jegyző, hanem a katasztrófavédelmi igazgatóság hatáskörébe tartozik a kút fennmaradási engedélyezési eljárása.

Engedély nélkül létesített fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetését a Helyi Építési Szabályzat menü alatt található dokumentumok segítik.

További részletek a teol.hu portálon olvashatók.

Közélet
2017.11.21.

A túloldalon vannak a vízelvezető árkok

Közélet
A túloldalon vannak a vízelvezető árkok
2017.11.23.

Megújították fogadalmukat a tolnai Karitász tagjai

Közélet
Megújították fogadalmukat a tolnai Karitász tagjai
2017.11.24.

Vigyázni kell az online vásárlással

Közélet
Vigyázni kell az online vásárlással
2017.11.25.

Újabb kilenc értékkel gyarapodott az Értéktár

Közélet
Újabb kilenc értékkel gyarapodott az Értéktár
2017.11.28.

Caritas Hungarica Díjat kapott

Közélet
Caritas Hungarica Díjat kapott
2017.12.01.

Egy tolnai lelkipásztor a dallasi próféták között

Közélet
Egy tolnai lelkipásztor a dallasi próféták között
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár