Gyászszalaggal énekeltek a kórusok

2016.03.25.

Tolna | Március 25-én, 135 éve, hogy megszületett a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője, Bartók Béla, aki népdalkutató, zenetudós és több kórus, így a Mözsi Bartók Béla Női Kar névadója is volt. Az évforduló alkalmából a mözsi kar emlékkoncertet szervezett a tolnai MAG-Házban, szerdán késő délutánra.

Kép

A Bartók kar a zeneiskola gyermekkórusával is énekelt (Fotó: Makovics Kornél)

A zseniális művész munkásságát a kórus elnöke, Rikker Józsefné méltatta. A fellépőktől már megszokottan magas színvonalú koncert főszereplője a Schmidt Zoltánné karnagy vezette női kar volt, de fontos szerep jutott a többi közreműködőnek is: a tolnai Fusz János Zeneiskola gyermekkórusának és kamarakórusának, valamint két szólista növendékének, továbbá a tolnai zenede három tanárának, Seleljo Alexandrának, Papp-Csővári Dórának és Elmauer Józsefnek.

A Bartók emlékműsort két Kodály-mű keretezte. A záró produkció a Zöld erdőben című kórusmű volt, amely részben a sors kegyetlen fintora miatt vált finálévá: ez volt ugyanis a Bartók kórus a napokban elhunyt egykori karnagya, Schmidt Józsefné egyik kedvence. Előadásával az ő emlékének is adóztak a gyászszalagot tűző kórustagok.

2016. március 24. teol.hu/S.K.

Kultúra
2017.04.23.

Föld Napja / programok a MAG-Házban

Kultúra
Föld Napja / programok a MAG-Házban
2017.05.10.

Országos tanulmányi versenyt nyert

Kultúra
Országos tanulmányi versenyt nyert
2017.05.16.

A „vízenjáró” ősök emlékezete

Kultúra
A „vízenjáró” ősök emlékezete
2017.05.26.

Egy róka ért egy palacsintát

Kultúra
Egy róka ért egy palacsintát
2017.05.30.

Felhívás német nemzetiségi civil szervezeteknek

Kultúra
Felhívás német nemzetiségi civil szervezeteknek
2017.06.06.

Pedagóusok köszöntése

Kultúra
Pedagóusok köszöntése
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár