Polgárőr járőrök is segítik a vírus elleni küzdelmet

2020.04.05.

A tolnai polgárőrség is rendelkezik szolgálati gépkocsival, aminek most különösen nagy hasznát veszik.

Mint a szervezet elnöke, Szilák Henriette elmondta, az idősebb polgárőröket ugyan nem osztják be szolgálatba, de 5-6 fiatal, illetve középkorú rendszeresen járőrözik a város utcáin. Ha csoportosulást látnak, kérik a távolságtartást, egyes kiszolgálóegységekben ellenőrzik a fertőtlenítés gyakoriságát, és segítik a lakosságot, amiben csak lehet. A közterületek szemmel tartása most a fő feladatuk. Az idősek közvetlen ellátásában egyelőre nem vesznek részt – ebédhordás, gyógyszerkiváltás, csekkbefizetés – mert azt, az alpolgármester, Berta Zoltán tájékoztatása szerint az önkormányzat el tudja látni.

Kép

Jövőre lesz húszéves a tolnai polgárőrség. Eleinte gyalogosan járőröztek – sokszor rend­őrökkel együtt –, aztán megkapták a munkájukhoz szükséges járművet. Jelenlétük fontos, „békeidőben” is, például a rendezvények biztosításánál, és most, a koronavírus elleni küzdelemben is.

Szöveg és kép Wessely Gábor

Közélet
2019.06.02.

Játszótér a Duna partján, ünnepélyes átadás

Közélet
Játszótér a Duna partján, ünnepélyes átadás
2019.06.05.

Kell még terület a kerékpárúthoz

Közélet
Kell még terület a kerékpárúthoz
2019.06.09.

Lesz halőri bázisa a tolnai horgászoknak

Közélet
Lesz halőri bázisa a tolnai horgászoknak
2019.06.11.

Ünnepi testületi ülésen adták át a városi kitüntetéseket

Közélet
Ünnepi testületi ülésen adták át a városi kitüntetéseket
2019.06.12.

A közétkeztetéstől a fine dining étteremig

Közélet
A közétkeztetéstől a fine dining étteremig
2019.06.13.

Temetői séta / Tolnay-Knefély Ödön

Közélet
Temetői séta / Tolnay-Knefély Ödön
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár