Szent István és kora / Történelmi rejtvény

2018.07.06.

Háromfordulós történelmi rejtvényt indítottunk felnőtteknek és fiataloknak egyaránt.

I. István király több szállal kötődik Tolnához, és egy kicsit szeretnénk feleleveníteni első királyunk alakját. Annál is inkább, mivel gimnáziumunk a Szent István Katolikus Gimnázium nevet kapta, és szeptember 7-én a gimnázium és a plébánia missziós napot szervez, a programokat Szent István története köré rendezve. Ennek egyik eleme az újságban megjelent történelmi rejtvény, melynek megfejtésére mindenkit invitálunk. Az eredményhirdetés a szeptemberi rendezvényen lesz.

3 hónapon keresztül 5-5 kérdésből álló rejtvényt teszünk fel, melynek válaszait kérnénk a Városi Könyvtár címére beküldeni: 7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 73/B. E-mailon is várjuk a megfejtéseket a konyvtartolna@gmail.com címre.

A rejtvényt beküldhetik az egyes fordulók után, de a harmadik forduló után egyben is elfogadjuk a válaszokat, melyek végső beküldési határideje augusztus 31.

A II. forduló kérdései:

  1. Mai ismereteink szerint hány törvénykönyvet alkotott István király?
  2. Hol áll Tolnán István király szobra, ki az alkotója és mikor állították?
  3. István királysága alatt hány római pápa volt?
  4. Mikor állították ki a Pécsi Egyházmegye – ahová Tolna is tartozik - alapítólevelét?
  5. Kik voltak István korában a „jobbágyok”?

Az egyes fordulók kérdéseit a Tolnai Hírlap júniusi, júliusi és augusztusi számaiban is megtalálja.

Kultúra

Tolnai Hírlap

A legújabb és az eddig megjelent összes szám.

Tolnai Hírlap
2018.04.20.

Új tárgyalkotási technikákat is szívesen kipróbál

Kultúra
Új tárgyalkotási technikákat is szívesen kipróbál
2018.04.22.

Most grafikáit mutatja be a cukrászdában

Kultúra
Most grafikáit mutatja be a cukrászdában
2018.04.22.

Nívódíjat kapott a kamara csoport

Kultúra
Nívódíjat kapott a kamara csoport
2018.04.28.

"Zöld” programok a világnap apropóján

Kultúra
"Zöld” programok a világnap apropóján
2018.04.30.

Csuhé, ami gyógyít és gyönyörködtet

Kultúra
Csuhé, ami gyógyít és gyönyörködtet
2018.05.04.

Püspök áldotta meg a gimis sportpályát

Kultúra
Püspök áldotta meg a gimis sportpályát
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár