Két jelölt indul az időközi képviselő választáson

2019.02.02.

Két jelölt indul a március 3-án esedékes tolnai időközi képviselő-választáson – tájékoztatott Ezerné dr. Huber Éva jegyző, a helyi választási iroda vezetője.

Mint azt megírtuk, az időközi voksolásra azért van szükség, mert tavaly novemberben elhunyt Pirgi József alpolgármester, aki egyben a tolnai 7. számú választókerület egyéni önkormányzati képviselője is volt.

A megjelölt határidőig ketten adták le a szükséges számú ajánlást, Berta Zoltán (FIDESZ-KDNP), illetve Keserű Gábor (független). Berta Zoltán, Tolna főállású alpolgármesterének bemutatkozó sajtótájékoztatójáról annak idején beszámoltunk.

Keserű Gábor 38 éves, szülői házuk a Kodály utcában van, jelenleg Szekszárdon lakik. Mözsön végezte az általános iskolát, Palánkon, a Csapóban végzett mezőgazdasági technikusként. Később gazdasági informatikus, majd Székesfehérváron közgazdász képesítést szerzett. Hosszú betegsége során kezdett érdeklődni a közélet iránt, és érlelődött meg benne az elhatározás, hogy ha lehetősége lesz rá, szeretne a közösségért tenni. Tősgyökeres tolnaiként ezért döntött úgy, hogy megméretteti magát az időközi választáson.

Célul tűzte ki, hogy a körzetben megoldást találjanak a csapadékvíz elvezetésre, az utak, járdák állapotának javítására.

Közélet
2019.07.09.

Tajvani tévések torkoskodtak Tolnán

Közélet
Tajvani tévések torkoskodtak Tolnán
2019.07.11.

Sok kérdésre választ kaptak az üdülőtulajdonosok

Közélet
Sok kérdésre választ kaptak az üdülőtulajdonosok
2019.07.13.

A polgármester köszöntötte a 43 év után nyugdíjba vonulót

Közélet
A polgármester köszöntötte a 43 év után nyugdíjba vonulót
2019.07.13.

Fotói megőrzik kedves emlékét

Közélet
Fotói megőrzik kedves emlékét
2019.07.13.

Van új háziorvos a III. számú körzetben Tolnán

Közélet
Van új háziorvos a III. számú körzetben Tolnán
2019.07.14.

Tolnai főszereplők a megye rendezvényén

Közélet
Tolnai főszereplők a megye rendezvényén
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár