Szeretnék, hogy a pályán dőljenek el a helyezések

2020.04.10.

A digitális oktatás két végletén foglal helyet a Palmfood Tolna-Mözs női futsalcsapatának vezetőedzője, a testnevelőtanárként dolgozó Nagy Roland, illetve a szebb napokon az iskolapadot koptató tehetség, Wiesner Dalma. A találkozási pont viszont a sport: mindketten szeretnék, ha folytatódna a bajnokság.

Két nappal a Magyar Labdarúgó-szövetség március 16-i határozata előtt – miszerint határozatlan időre felfüggeszti valamennyi szervezett versenyprogramját – játszotta le eddigi utolsó mérkőzését az élvonalban a Tolna-Mözs (hazai pályán 8–0-ra ütötte ki a Miskolc Vénuszt), azóta csak a civil életére fókuszál Nagy Roland.

Kép

Nagy Roland egyelőre nem dirigálhatja a csapatát, de testnevelőként sem oszthatja az instrukciókat a diákjainak Fotó: Makovics Kornél

„Szerencsére minden nap találok valamilyen elfoglaltságot, hol a házimunkából veszem ki a részem, hol a konyhában tevékenykedek – mondta lapunk megkeresésére a tolnaiak vezetőedzője, aki főállásban gimnáziumi testnevelőtanárként dolgozik. – A sportolást sem hanyagolom el, igyekszem minden nap mozogni, futással vagy egy kis labdázással és erősítő mozgással próbálom karbantartani magam. Emellett a lányoknak vagy akár az iskolában a diákoknak is készítek otthon végezhető edzésterveket. A digitális oktatás nem egyszerű, de igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy megfelelően működjön a rendszer. Próbálunk minden napra valami rövid feladatot adni a diákoknak, hogy legyen egy kis mozgás a napjukban. Igyekszünk olyan feladatokat kitalálni, amit távolról is le tudunk osztályozni, mint például egy sportról szóló film elemzése” – zárta gondolatait Nagy Roland.

A teljes cikk a teol.hu portálon olvasható.

Sport
2019.11.05.

Átadták a szabadtéri sportparkot

Sport
Átadták a szabadtéri sportparkot
2019.11.06.

Szeniorok tornája lett az Alta Ripa

Sport
Szeniorok tornája lett az Alta Ripa
2019.11.16.

Tolna VFC 2019/2020
Őszi 6. hely

Sport
Tolna VFC 2019/2020
Őszi 6. hely
2019.11.20.

Ismét az élre állt a Tolna VFC férficsapata

Sport
Ismét az élre állt a Tolna VFC férficsapata
2019.11.21.

Csapatához hasonlóan nagyon elkapta a fonalat

Sport
Csapatához hasonlóan nagyon elkapta a fonalat
2019.11.29.

Alisca Nyilai / Versenyeket akar Tolnára hozni

Sport
Alisca Nyilai / Versenyeket akar Tolnára hozni
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár