Harmadik lett a hollandiai maratonon

2018.04.25.

Boros Adrián a harmadik helyen végzett az Amsterdam Waterland Marathon kajakversenyen.

A Tolnai Kajak-Kenu SE sportolója már visszajáró vendégnek számít, hiszen harmadik alkalommal vett részt a viadalon.

„Nagyon szeretem ezt a versenyt, mondhatni, egy stabil pont, ahová minden évben szeretek visszajönni és megmérettetni magam” – nyilatkozta a maratoni kajakos, hozzátéve, hogy azért is részesíti előnyben ezt a viadalt, mert évről évre nagyon erős nemzetközi mezőny gyűlik össze.

Kép

(Archív fotó)

A magyar szövetség tájékoztatása alapján a holland város csatornáin megrendezett verseny távja 24 kilométer volt, a kajakozást két kétszáz méteres futás szakította meg a kilencedik, valamint a tizennegyedik kilométernél.

„Mellettem volt még négy francia és egy portugál srác, a négy francia pedig nagyon jól összedolgozott ellenünk, elég nehéz volt őket kisakkozni – értékelt még Boros. – Nagy iramot mentünk, és végig jó időnk volt szerencsére, nem úgy, mint tavaly, amikor szétfagytunk a hajóban. Az utolsó 500 méteren dőlt el, hogy mi lesz a végeredmény, sajnos a portugál srác nagyon gyors volt, az egyik franciával tudtam csak meccselni, a portugáltól egy másodperccel maradtunk le, közöttünk pedig célfotó döntött a francia javára” – zárta beszámolóját a tolnaiak klasszisa.

Rónai Gábor

Sport
2017.09.27.

Futás védőruhában

Sport
Futás védőruhában
2017.10.08.

Balogh aranyérme a Bükfürdő Kupán

Sport
Balogh aranyérme a Bükfürdő Kupán
2017.10.11.

II. Saino kupa karate verseny

Sport
II. Saino kupa karate verseny
2017.10.12.

Egy futballista, aki szeret futni

Sport
Egy futballista, aki szeret futni
2017.10.15.

Újabb trófeát hozott Afrikából

Sport
Újabb trófeát hozott Afrikából
2017.10.23.

Alta Ripa: a 31. szezon kezdődött

Sport
Alta Ripa: a 31. szezon kezdődött
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár