Koronavírus | Hatázozatok, felhívások, tájékoztatók

2020.03.18.

Tisztelt Állampolgárok!

A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében – a 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletben – 2020. március 11-én 15 órától Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

A járványos megbetegedések terjedésének elkerülése mindannyiunktól a megszokott, mindennapi életvitelünk megváltoztatását, a kialakult helyzethez való alkalmazkodást igényli. Ezúton is felhívom a figyelmet arra, hogy – az állami és az önkormányzati intézkedéseken túlmenően – a megbetegedések, fertőzések terjedésének mérséklésében, megakadályozásában kiemelt fontossága van a személyes higiéniai szabályok betartásának, a közösségi érintkezés önkorlátozásának.

Tolna Város Önkormányzata az önkormányzati szolgáltatásokat, azok elérhetőségét a lehető legvégső ideig biztosítani kívánja a település lakosai számára. A koronavírus fertőzés tovább terjedése kockázatának csökkentése érdekében azonban szükséges bizonyos korlátozások bevezetése, ezért minden állampolgár megértését kérjük!

Publikus

Kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálat

Adobe PDF file, 85.6 KB | 2020. május 6. szerda

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint Tolna település is bekerült a mintába

Kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálat

Járványügyi korlátozások enyhítése

Adobe PDF file, 51.8 KB | 2020. május 4. hétfő

 Családi bölcsődék, magánorvosi rendelések, sportlétesítmények, játszóterek, piac

Járványügyi korlátozások enyhítése

Tájékoztató

Adobe PDF file, 85.5 KB | 2020. március 30. hétfő

Helyi termelői piac működésének engedélyezéséről

Tájékoztató

Tolna Város játszótereinek bezárása

Adobe PDF file, 68.2 KB | 2020. március 18. szerda

Az Önök és gyermekeik egészségének megóvása érdekében 2020. március 19. napjától a veszélyhelyzet időtartamára Tolna Város játszótereinek bezárását rendelem el.

Tolna Város játszótereinek bezárása

A város közigazgatási területén tartott piac bezárása

Adobe PDF file, 145.3 KB | 2020. március 18. szerda

A lakosság egészségének megóvása érdekében 2020. március 20. napjától a veszélyhelyzet időtartamára a város közigazgatási területén tartott piac bezárását rendelem el.

A város közigazgatási területén tartott piac bezárása

Önkormányzati határozat a mözsi búcsúról

Adobe PDF file, 33.3 KB | 2020. március 18. szerda

2020. évben a mözsi búcsú megtartását nem engedélyezem

Önkormányzati határozat a mözsi búcsúról
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár