Tolna legtávolabbi és legmagasabb pontján

Egy öreg kőkereszt. Tolna legtávolabbi és legmagasabb pontján.

Az Öreghegyen. Egy földnyelvecskén, egy homokos dombvonulaton, mélyen a fácánkert és júlia-majori földek közé ékelődve. Hogy miért ragaszkodtak eleink, Tolna földesurai, hogy még ez is mi határunkhoz tartozzon? Valószínűleg a környék legjobb bora termett itt. Nem is olyan rég - még száz éve sincs - lakott hely volt. Uradalmi majorság, néhány módosabb kúria, köztük a Mohaiaké, cselédből lett parasztok, kertek, szőlők, harangláb...

Mára csak a kereszt maradt. A Duna árteréhez tartozó dél-mezőföldi síkság legmagasabb pontján, 132,2 m-en. Nem tudjuk ki állíttatta, ahogy azt sem hogy miért? Koráról csak a talapzatán kitapogatható évszám árul el valamit: talán 1803. Ma erre jártam. Kék eget, virágzó bokrokat, zöldellő vetéseket, nyulakat látni. Erre volt szüksége a lelkemnek. Itt is megálltam egy kicsit. Ha lett volna kalapom, egy percre levettem volna, kezemben tartva, rájuk emlékezve. A földből élőkre, a kapától kérges tenyerűekre, a napszítta arcúakra. Akik szintén megállhattak itt időnként. Bánatukban, örömükben, egy-egy fohászt elsuttogni. NEKI. Aki még itt is - távol templomtól, paptól, misétől és litániától - mindenkit meghallgatott. Hogy akik itt a lábánál laktak, se érezhessék soha, hogy az Isten háta mögött élnek.