Egy korszak lezárul a nyugdíjba vonulásával

2018.01.12.

Egyidős a gimnáziummal. Szabolcskáné Szentes Ilonának első és utolsó munkahelye volt a tolnai gimnázium

Több, mint negyven éven át ugyanazon a munkahelyen, mégis három iskolában tanított Szabolcskáné Szentes Ilona, a tolnai gimnázium „örökös” igazgatóhelyettese. Nyugdíjba vonulásával lezárult egy korszak az iskola történetében.

Elég erősen összefonódott a sorsa a tolnai gimnáziumnak és a novemberben nyugdíjba vonult igazgatóhelyettesének, Szabolcskáné Szentes Ilonának. Az iskola 1954-ben kezdte meg működését, és ő is ugyanebben az évben született. Ez az első és utolsó munkahelye, a gimnázium fennállási idejének kétharmadát, 41 évet tanított ebben a suliban. 1981-től, több, mint három évtizeden át az igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátta.

Kép

Majosi származású, Bonyhádon érettségizett, a szegedi egyetemen végzett magyar-orosz szakon. Az egyetem utolsó évében nem igazán vágyott a kötelező, öt hónapos, Szovjetunióban eltöltendő gyakorlatra, ehelyett férjhez ment és 1976 őszén elkezdett tanítani, a tolnai gimnáziumban.

– Ha lehet, maradt volna még, vagy elég volt ennyi?
– Jó volt, szép volt, de el is fáradtam. Egyébként is ráfér egy másfajta szemlélet az iskolára, még ha nem is én voltam ennek a fő meghatározója.
A gyerekeknek az első órákon mindig két szót szoktam felírni a táblára: tolerancia és empátia. Amikor úgy érzem, hogy ennek gyakorlása már nekem is kicsit nehezemre esik, akkor menni kell.

– Több, mint harminc évig volt helyettes. Soha nem akart igazgató lenni?
– Volt egyszer egy röpke gondolatom. De igazgatóként még többet kellett volna dolgoznom, és itt volt a három gyerekünk, idős édesanyám és a férjem is sokat utazott a munkája miatt. Úgyhogy ez túl sok lett volna.
A „rivaldafény”, a reprezentáció soha nem hiányzott. Helyettesként arra törekedtem, hogy az iskola belső működésének biztosításához minél inkább hozzá tudjak járulni. És, hogy mindig nyitva legyen az ajtóm a diákok és a tanárok előtt.

– Egy munkahelye volt, mégis tanított a Földváriban, aztán a Sztáraiban, végül a Szent Istvánban.
– 1994-ben Földvári Mihály után Sztárai Mihály gimnázium lettünk. Az az időszak azért volt nehéz, mert léteztek olyan félelmek, hogy ha a megye átveszi az iskolánkat a várostól, akkor előbb-utóbb meg is szűnhet a tolnai gimi. De bíztunk benne, hogy ez nem történhet meg.

– És a tavalyi Sztárai–Szent István váltás, amikor állami helyett egyházi lett az iskola?
– Ez már egy komolyabb változás. Úgy gondolom, szükségszerű lépés volt, főleg az országos folyamatokat, a gimnáziumok bizonytalan jövőjét látva. Mindenesetre a mi iskolánkat az egyház kereste meg, nem fordítva történt. A váltás hozott új kötelezettségeket is, de számos jó dolgot is. Az igazgató most valóban igazgató, azaz hozhat érdemi döntéseket. A fenntartó és az iskola között kölcsönös a lojalitás, jobban figyelnek ránk. Az egyház elvárásai a tanárok felé elfogadhatóak. Úgy gondolom, jó döntés volt a fenntartóváltás.
Ami az iskola „egyházi jellegét” illeti: most néhány évig még „türelmi időszak” van, az egyetlen kötelező dolog a hittan. Nem tudom, hosszú távon hogyan alakul, de amíg a diákjaink a jelenlegi összetételű tantestület miatt iratkoznak be hozzánk, nem lehet gondunk.

– Mit gondol arról, hogy az ország vezetése a szakképzést kívánja előtérbe helyezni a gimnáziumi oktatással szemben?
– Én mindig is gimnáziumpárti voltam. Tapasztalataim szerint a gimnáziumot végzett diákokból rugalmasabb gondolkodású, nyitottabb, könnyebben (át)képezhető munkaerő válik, mint a szakközépiskolát végzettekből. Ráadásul ebben a korban a gyerekek általában még nem tudják eldönteni, valóban olyan szakmában akarnak-e dolgozni, mint amilyen iskolába jelentkeztek. Érettségi elnökként tapasztaltam, hogy szakközépiskolai osztály végzősei közül 2-3 gyerek akart csak a tanult mesterségével foglalkozni.

– Mi a véleménye a tananyagról és a „diákanyagról”?
– A tananyag esetében lényegében ugyanaz a kánon, mint negyven éve. Korszerűsítésre és tananyag csökkentésre lenne szükség.
A gyerekek pedig: nyitottak, öntudatosak, több erőfeszítés kell a tanár részéről ahhoz, hogy az érdeklődésüket felkeltsük és fenntartsuk. Magyartanárként ezt megtapasztaltam.

– Mi történik, ha nem lesz a gimiben elég magyartanár?
– Jelenleg úgy gondolom, hogy nem akarnék visszamenni. Most már a saját órarendemet is én szeretném összeállítani.
Egyébként pedig nincs bakancslistám. Egyszerűen csak egészségben, békességben szeretnék élni. Segíteni a gyerekeknek, vigyázni az unokákra. Az élet mindig kínál valamit, a férjemmel – aki szintén nemsokára nyugdíjba vonul – majd eldöntjük, mi legyen.

Fotó: Mártonfai Dénes

Kultúra
2017.09.28.

Templomok éjszakája, hetedszer

Kultúra
Templomok éjszakája, hetedszer
2017.09.29.

Molnár M. György (Mózsi) 85 éves

Kultúra
Molnár M. György (Mózsi) 85 éves
2017.10.01.

Újabb anyagokkal bővült az értéktár

Kultúra
Újabb anyagokkal bővült az értéktár
2017.10.04.

A kismadár esete a büszke kóróval

Kultúra
A kismadár esete a büszke kóróval
2017.10.05.

Tradíció védjegye van a viseletnek

Kultúra
Tradíció védjegye van a viseletnek
2017.10.10.

Dombi Tinódy László első versesköte

Kultúra
Dombi Tinódy László első versesköte
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár