Egy korszak lezárul a nyugdíjba vonulásával

2018.01.12.

Egyidős a gimnáziummal. Szabolcskáné Szentes Ilonának első és utolsó munkahelye volt a tolnai gimnázium

Több, mint negyven éven át ugyanazon a munkahelyen, mégis három iskolában tanított Szabolcskáné Szentes Ilona, a tolnai gimnázium „örökös” igazgatóhelyettese. Nyugdíjba vonulásával lezárult egy korszak az iskola történetében.

Elég erősen összefonódott a sorsa a tolnai gimnáziumnak és a novemberben nyugdíjba vonult igazgatóhelyettesének, Szabolcskáné Szentes Ilonának. Az iskola 1954-ben kezdte meg működését, és ő is ugyanebben az évben született. Ez az első és utolsó munkahelye, a gimnázium fennállási idejének kétharmadát, 41 évet tanított ebben a suliban. 1981-től, több, mint három évtizeden át az igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátta.

Kép

Majosi származású, Bonyhádon érettségizett, a szegedi egyetemen végzett magyar-orosz szakon. Az egyetem utolsó évében nem igazán vágyott a kötelező, öt hónapos, Szovjetunióban eltöltendő gyakorlatra, ehelyett férjhez ment és 1976 őszén elkezdett tanítani, a tolnai gimnáziumban.

– Ha lehet, maradt volna még, vagy elég volt ennyi?
– Jó volt, szép volt, de el is fáradtam. Egyébként is ráfér egy másfajta szemlélet az iskolára, még ha nem is én voltam ennek a fő meghatározója.
A gyerekeknek az első órákon mindig két szót szoktam felírni a táblára: tolerancia és empátia. Amikor úgy érzem, hogy ennek gyakorlása már nekem is kicsit nehezemre esik, akkor menni kell.

– Több, mint harminc évig volt helyettes. Soha nem akart igazgató lenni?
– Volt egyszer egy röpke gondolatom. De igazgatóként még többet kellett volna dolgoznom, és itt volt a három gyerekünk, idős édesanyám és a férjem is sokat utazott a munkája miatt. Úgyhogy ez túl sok lett volna.
A „rivaldafény”, a reprezentáció soha nem hiányzott. Helyettesként arra törekedtem, hogy az iskola belső működésének biztosításához minél inkább hozzá tudjak járulni. És, hogy mindig nyitva legyen az ajtóm a diákok és a tanárok előtt.

– Egy munkahelye volt, mégis tanított a Földváriban, aztán a Sztáraiban, végül a Szent Istvánban.
– 1994-ben Földvári Mihály után Sztárai Mihály gimnázium lettünk. Az az időszak azért volt nehéz, mert léteztek olyan félelmek, hogy ha a megye átveszi az iskolánkat a várostól, akkor előbb-utóbb meg is szűnhet a tolnai gimi. De bíztunk benne, hogy ez nem történhet meg.

– És a tavalyi Sztárai–Szent István váltás, amikor állami helyett egyházi lett az iskola?
– Ez már egy komolyabb változás. Úgy gondolom, szükségszerű lépés volt, főleg az országos folyamatokat, a gimnáziumok bizonytalan jövőjét látva. Mindenesetre a mi iskolánkat az egyház kereste meg, nem fordítva történt. A váltás hozott új kötelezettségeket is, de számos jó dolgot is. Az igazgató most valóban igazgató, azaz hozhat érdemi döntéseket. A fenntartó és az iskola között kölcsönös a lojalitás, jobban figyelnek ránk. Az egyház elvárásai a tanárok felé elfogadhatóak. Úgy gondolom, jó döntés volt a fenntartóváltás.
Ami az iskola „egyházi jellegét” illeti: most néhány évig még „türelmi időszak” van, az egyetlen kötelező dolog a hittan. Nem tudom, hosszú távon hogyan alakul, de amíg a diákjaink a jelenlegi összetételű tantestület miatt iratkoznak be hozzánk, nem lehet gondunk.

– Mit gondol arról, hogy az ország vezetése a szakképzést kívánja előtérbe helyezni a gimnáziumi oktatással szemben?
– Én mindig is gimnáziumpárti voltam. Tapasztalataim szerint a gimnáziumot végzett diákokból rugalmasabb gondolkodású, nyitottabb, könnyebben (át)képezhető munkaerő válik, mint a szakközépiskolát végzettekből. Ráadásul ebben a korban a gyerekek általában még nem tudják eldönteni, valóban olyan szakmában akarnak-e dolgozni, mint amilyen iskolába jelentkeztek. Érettségi elnökként tapasztaltam, hogy szakközépiskolai osztály végzősei közül 2-3 gyerek akart csak a tanult mesterségével foglalkozni.

– Mi a véleménye a tananyagról és a „diákanyagról”?
– A tananyag esetében lényegében ugyanaz a kánon, mint negyven éve. Korszerűsítésre és tananyag csökkentésre lenne szükség.
A gyerekek pedig: nyitottak, öntudatosak, több erőfeszítés kell a tanár részéről ahhoz, hogy az érdeklődésüket felkeltsük és fenntartsuk. Magyartanárként ezt megtapasztaltam.

– Mi történik, ha nem lesz a gimiben elég magyartanár?
– Jelenleg úgy gondolom, hogy nem akarnék visszamenni. Most már a saját órarendemet is én szeretném összeállítani.
Egyébként pedig nincs bakancslistám. Egyszerűen csak egészségben, békességben szeretnék élni. Segíteni a gyerekeknek, vigyázni az unokákra. Az élet mindig kínál valamit, a férjemmel – aki szintén nemsokára nyugdíjba vonul – majd eldöntjük, mi legyen.

Fotó: Mártonfai Dénes

Kultúra
2017.11.20.

Varázslatos könyvtár

Kultúra
Varázslatos könyvtár
2017.12.04.

Alkotásokká válhatnak a régi hanghordozók

Kultúra
Alkotásokká válhatnak a régi hanghordozók
2017.12.04.

Az adventi ablaknyitogatás Tolnán

Kultúra
Az adventi ablaknyitogatás Tolnán
2017.12.14.

Fantasztikus fúvós fantáziák

Kultúra
Fantasztikus fúvós fantáziák
2017.12.17.

A szarvassá változott fiú balladája

Kultúra
A szarvassá változott fiú balladája
2018.01.12.

Egy korszak lezárul a nyugdíjba vonulásával

Kultúra
Egy korszak lezárul a nyugdíjba vonulásával
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár