Több dologról le kell mondani az idén

2020.05.05.

Jelentősen csökkennek a város adóbevételei 

Több mint százmillió forint bevételkieséssel kénytelen számolni ebben az évben a város a koronavírus járvány következtében. Emiatt több, korábban tervezett önkormányzati fejlesztésről, támogatásról le kell mondani az idén.

– A teljes gépjárműadó bevételünkről és a tervezett iparűzési adó jelentős hányadáról is le kell mondanunk az idén a járvány következtében – tájékoztatott Appelshoffer Ágnes polgármester. Mint az ismert, a gépjármű adó önkormányzati részét a településeknek át kell adniuk az államnak. Tolna esetében ez mintegy 33 millió forint mínuszt jelent. Ennél azonban jóval nagyobb lesz az iparűzési adóból származó bevételkiesés: várhatóan legalább 80 millió forinttal, azaz kb. 20 százalékkal kevesebb folyik be ebből az adónemből. Ez összesen mintegy 115 milliós „lyuk” a költségvetésben. Ennek kiegyenlítése érdekében már több döntés is született. A legnagyobb volumenű lépés nyomán 75 millió forintnyi, tartalékkeretből tervezett fejlesztést halasztanak el.

A további intézkedések között szerepel egyebek mellett a kiemelt sportegyesületek támogatásának felfüggesztése a veszélyhelyzet idejére. Idén a közművelődési, valamint a gyermek- és tömegsport pályázatokra nem nyújtanak támogatást. A kulturális központ programjainak jelentős részét sem fogják megrendezni, egyébként nem csupán pénzügyi, hanem járványügyi okok miatt is. A polgármester azon az állásponton van, hogy inkább hoznak a fentiekhez hasonló, de kevésbé húsbavágó döntéseket, semmint, hogy emberek megélhetését veszélyeztessék, például közalkalmazottak, köztisztviselők esetleges elbocsátásával.

A beruházások közül a Tolna-Fadd-Dombori kerékpárutat viszont mindenképp meg akarják építeni, mivel nagyon sok pénzt költöttek már az előkészítésre, és fontos beruházásról van szó. Azzal együtt, hogy az előzetes árajánlatok közül a legolcsóbb is több mint hatvanmillió forinttal drágább a pályázaton elnyert összegnél. A plusz kiadásból Tolna része mintegy 26 millió forint. Ehhez többlettámogatási igényt fognak benyújtani az államhoz.

A polgármester arról is beszélt, hogy rendszeresen tájékozódik az idősek otthonáról. Bár nem városi fenntartású az intézmény, az önkormányzat minden héten küld gyümölcsöt, vitaminokat, védőeszközöket az intézménynek. A tolnai otthonban továbbra sem tudnak fertőzöttről.

Az önkormányzat által a 70 év felettiek ellátásának segítésére meghirdetett segítségnyújtást a vártnál kevesebben vették igénybe. Appelshoffer Ágnes azt kéri az idősektől, hogy akinek segítségre van szüksége, bátran keresse az önkormányzatot. És csak a legszükségesebb esetben mozduljon ki otthonról, menjen vásárolni. Sajnos sok szépkorú akár naponta, többször is eljár boltba, patikába, veszélyeztetve ezzel elsősorban saját egészségét.  

A városvezető arról is tájékoztatott, hogy a város intézményei készen állnak a működésük azonnali újraindítására. Addig is kisebb karbantartásokat végeznek, pótolják az esetleg elmaradt adminisztrációs munkát. Az óvodákba is kezd visszatérni az élet, ahol kezdetben senki nem igényelte az ellátást. A gyermekfelügyelet maximum 5 fős csoportokban folyik. Május elejétől már 15 gyermeket fogad a Pitypang óvoda.

Közélet
2019.10.25.

A stílus nem kizárólag anyagi kérdés

Közélet
A stílus nem kizárólag anyagi kérdés
2019.10.30.

Német Nemzetiségi Önkormányzat

Közélet
Német Nemzetiségi Önkormányzat
2019.10.31.

Hatvan év után jöttek össze az egykori diákok

Közélet
Hatvan év után jöttek össze az egykori diákok
2019.11.02.

Orvhalászat miatt közmunkára ítélték

Közélet
Orvhalászat miatt közmunkára ítélték
2019.11.05.

Sikeres volt az „Őszi lombhullás” Tolnán

Közélet
Sikeres volt az „Őszi lombhullás” Tolnán
2019.11.08.

A közbiztonságtól a kisemlős kutatásig

Közélet
A közbiztonságtól a kisemlős kutatásig
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár