Már körvonalazódik, közel a nagy csobbanás

2016.08.13.

Tolna | Ha a boldogságban úszni egy ideig még valószínűleg nem is tud az összes városlakó, a tolnai tanuszodában történő csobbanási lehetőség hamarosan biztosított lehet mindenki számára. Jó ütemben épül ugyanis a létesítmény, amely az erre az évre jutó leglátványosabb fejlesztés Tolnán.

Kép

Jó ütemben halad a tanuszoda építése. A képen Appelshoffer Ágnes és Czuppon Gábor építésvezető (Fotók: Mártonfai Dénes)

Már körvonalazódik, miként fog kinézni ez az újabb szép létesítmény, amit mindannyian nagyon várunk a városban. Most már tényleg kézzelfogható közelségbe került az a több évtizedes álmunk, hogy Tolnának végre legyen uszodája - fogalmazott Appelshoffer Ágnes polgármester.

Közben gőzerővel folyik számos új, akár több százmillió forint értékű nagyberuházás előkészítése. Az év első felében számos pályázatot beadott a város, egyebek mellett a Tolna-Fadd-Dombori kerékpárút építésére, a mözsi tájház kialakítására, a volt laktanya egykori istállóépületéből egy térségi vonzáskörzetű játszóház kialakítására, a város alatti Duna-part szakasz fejlesztésére, a Kossuth utca rendezésére, illetve - helyi civilekkel konzorciumi együttműködésben - közösségi terek fejlesztésére.

Az egészségügyi alapellátás fejlesztése érdekében pályáznak a Garay utcai rendelő-együttes felújítására, illetve szolgálati lakás kialakítására. Az iskolaépületek energetikai korszerűsítésére benyújtott pályázat a Bartók utcai, az Eötvös utcai, a Kossuth utcai és a Szent Imre utcai iskolákat érinti.

  • Jubileumot ül a mözsi német nemzetiségi klub
    Huszonöt évesen általában a legszebb időszakát éli az ember, de ez igaz lehet egy civil szervezetre is.
  • Szeptember elsejétől egyházi gimnáziumba járnak
    Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium és Általános Iskola. Szeptember elsejétől ez a hivatalos elnevezése a jelenleg Sztárai Mihály nevét viselő tolnai gimnáziumnak.
  • Utcanévtábla, biciklitároló
    Már folyik az új utcanévtáblák felszerelése a városban.
  • Az ez évi Bárka Fesztivál pénteken kezdődött. Délután Garay Ákos emlékkiállítás nyílt a MAG-Házban.

A teljes (részletes) cikk a teol.hu portálon olvasható.

2016. augusztus 13. Steinbach Zsolt

Közélet
2016.09.23.

Testvértelepülések vezetői a migrációról

Közélet
Testvértelepülések vezetői a migrációról
2016.09.26.

Tizenöt éves a tolnai polgárőrség

Közélet
Tizenöt éves a tolnai polgárőrség
2016.09.29.

A Patex is bekerült az értéktárba

Közélet
A Patex is bekerült az értéktárba
2016.10.02.

Nem az a fontos, az ember hány éves

Közélet
Nem az a fontos, az ember hány éves
2016.10.03.

Két új orvos a városban

Közélet
Két új orvos a városban
2016.10.03.

Ferences szerzetesek, az újrakezdés hősei

Közélet
Ferences szerzetesek, az újrakezdés hősei
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár