A Pécsi Püspökség módosította korábbi döntését

2019.04.30.

Bezárás helyett a fenntartói jog átadását javasolták

Új helyzet állt elő a tolnai Szent Mór katolikus iskola bezárása miatt ősztől esedékes általános iskolai átszervezésekkel kapcsolatban. Mint azt korábban már megírtuk, az egyházi iskola fenntartója, a Pécsi Egyházmegye februárban tájékoztatta az érintetteket arról, hogy a mostani tanév végével bezárják az iskolát, az intézményt megszüntetik, ezért az odajáró diákoknak és a pedagógusoknak is új iskolát, illetve munkahelyet kell keresniük.

Kép

A Szent Mórba járó nyolcvanöt diák jelentős része tolnai, és lehetőség szerint helyi iskolában szeretné folytatni a tanulmányait. Az állami fenntartású Wosinsky Mór Általános Iskolában (WMÁI) viszont már most is vannak nagy létszámú osztályok, az újonnan érkező diákokat a jelenlegi szerkezet „nem bírja el”.

A Szekszárdi Tankerületi Központ ezért márciusban azt javasolta, hogy a Wosinsky Mór Általános Iskola mözsi tagintézményében a jelenlegi 1-4. évfolyamok mellett ötödik és hatodik évfolyam is indulhatna a következő tanévtől.

Időközben azonban a Pécsi Püspökség módosította korábbi döntését, és az iskola megszüntetése helyett a fenntartói jog átadását kezdeményezte a tankerületi központnál. Ez új helyzetet teremtett, hiszen – ha az állami fenntartó jóváhagyja –, lehetővé válna, hogy a szeptemberben kezdődő új tanévben a volt katolikus iskola Kossuth utcai emeletes épületében is folyhasson tanítás – immár állami iskolába járó diákoké.

A tervek szerint a Széchenyi tagiskola (Szent Imre utca 7.) költözne át a Kossuth utcai emeletes épületbe. A tolnai képviselő-testület is tárgyalta a témát legutóbbi ülésén, és egyetértett ezzel a javaslattal.

Steinbach Zsolt

 

Kultúra
2018.08.08.

A legfontosabb cél a gyerekek barátsága

Kultúra
A legfontosabb cél a gyerekek barátsága
2018.08.11.

Új műhelyben készítheti alkotásait a fazekas

Kultúra
Új műhelyben készítheti alkotásait a fazekas
2018.08.12.

A hónap műtárgya

Kultúra
A hónap műtárgya
2018.08.14.

Kétévente tartanak tematikus kiállítást

Kultúra
Kétévente tartanak tematikus kiállítást
2018.08.14.

Hagyatékok kerülnek most a könyvtárakba

Kultúra
Hagyatékok kerülnek most a könyvtárakba
2018.08.18.

Traktor pöfög a focipálya szomszédjában

Kultúra
Traktor pöfög a focipálya szomszédjában
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár