Tűz- és árvízvédelmi ifjúsági tábor

2019.07.31.

Határon inneni és túli magyar gyerekeknek szerveztek programot

Tűz- és árvízvédelmi ifjúsági tábort rendeztek nemrég Tolna és a vajdasági Törökfalu önkéntes tűzoltó egyesületének együttműködésével a vajdasági Magyarkanizsán – tájékoztatott Klein Antal, a Tolnai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke.

Kép

A Nemzeti Együttműködési Alap, illetve a Tolna megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és a tolnai önkormányzat támogatásával lebonyolított program festői környezetben, a magyarkanizsai Tisza-parti cserkésztáborban zajlott. A Vajdaságból törökfalui, martonosi, oromhegyesi, Erdélyből máréfalvai, valamint tolnai hét-tizenkét éves gyerekek voltak a tábor lakói, összesen harmincketten. A szakmai ismeretszerzést tűz- és árvízvédelmi, illetve egészségügyi előadások, bemutatók biztosították. A gyerekek sátorban aludtak, és az öt napot telefon és tévé nélkül töltötték. Ez azonban egyiküknek sem okozott problémát. Szabadidős programok is belefértek a közel egy hétbe. Így például strandolhattak, tiszai sétahajózáson vehettek részt. És tűzoltó tábor ide, vagy oda, tábortűz is volt.

Steinbach Zsolt

Kultúra
2018.12.10.

Rádiók, melyeken a 6:3-at is hallgatták

Kultúra
Rádiók, melyeken a 6:3-at is hallgatták
2018.12.18.

Luca-napi és karácsonyváró gyerekfoglalkozás

Kultúra
Luca-napi és karácsonyváró gyerekfoglalkozás
2018.12.23.

Lelki nap, beszélő fenyőfával

Kultúra
Lelki nap, beszélő fenyőfával
2018.12.25.

Ajándékozás: gyerekek a gyerekekért

Kultúra
Ajándékozás: gyerekek a gyerekekért
2019.01.18.

A kiállítás előterében is lehetett jótékonykodni

Kultúra
A kiállítás előterében is lehetett jótékonykodni
2019.01.19.

Párosan is szépen szól a szólóhangszer

Kultúra
Párosan is szépen szól a szólóhangszer
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár