Vidéki emberek közt érzi magát igazán jól

2018.09.12.

A Szent István katolikus gimnázium missziós napján a Szent Istvánt gyakran alakító énekes, Varga Miklós adott koncertet Tolnán. Pályakezdéséről és jövőbeni terveiről is beszélt. (Egykorúak lévén tegeződünk az interjúban.)

– Hamar rátaláltál a hivatásodra?

– Először geodétaként dolgoztam a MÉLYÉPTERV-nél, aztán szülői unszolásra kereskedelmi üzemgazdász diplomát szereztem, de egy percet sem dolgoztam abban a szakmában, mert közben elindult a rockzenei pályafutásom a P. Boxszal – válaszolta Varga Miklós. – Saját zenekaromat, a Varga Miklós Bandet 1984-ben alapítottam, ez 1990-ig működött, utána szólóénekesként folytattam.

Kép

– Plusz színházi fellépések, István király, Jézus, Petőfi és más szerepek…

– A zenés színház kapuit az 1983-as István, a király nyitotta meg számomra. Azóta ott is és a rockszínpadon is jelen vagyok.

– Sűrű az életed?

– Nincs okom panaszra. Hatvan fölött, amikor az emberek már sokat járnak az SZTK-ba, én még sokat járok fellépni. Keresett, foglalkoztatott előadó vagyok, ebből tartom el a családomat. Sokan szeretik, amit csinálok, noha soha nem vállaltam fel a celebkedést. Nem vagyok bulvárlapok címlapján, nem foglalkoztat a kereskedelmi média, és nem is hiányzik, mert az nem az én világom.

– A hit a világod?

– Úgy szoktam mondani, hogy olyan magányos hívő vagyok, akinek személyes kapcsolata van a Jóistennel. Hogy csúnyán fejezzem ki magam: nem kellenek hozzá közvetítők.

A teljes cikk a teol.hu portálon olvasható.

Kultúra
2018.07.21.

Kiállítás nyílt a Both Galériában

Kultúra
Kiállítás nyílt a Both Galériában
2018.08.08.

A legfontosabb cél a gyerekek barátsága

Kultúra
A legfontosabb cél a gyerekek barátsága
2018.08.11.

Új műhelyben készítheti alkotásait a fazekas

Kultúra
Új műhelyben készítheti alkotásait a fazekas
2018.08.12.

A hónap műtárgya

Kultúra
A hónap műtárgya
2018.08.14.

Kétévente tartanak tematikus kiállítást

Kultúra
Kétévente tartanak tematikus kiállítást
2018.08.14.

Hagyatékok kerülnek most a könyvtárakba

Kultúra
Hagyatékok kerülnek most a könyvtárakba
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár