Két új orvos a városban

2016.10.03.

Tolna-Mözs | Október elsejétől újra van „saját" háziorvosa a mözsi IV. számú körzetnek.

Mint azt megírtuk, a körzet sorsa 2007. nyara óta hányatott. Azóta két gyógyítója volt a praxisnak, de mindketten csak rövid ideig tudtak Mözsön dolgozni. Legutóbb 2011-ben volt a mözsieknek saját orvosuk, azóta helyettesítéssel látták el a feladatot.

A tolnai képviselő-testület sorra írta ki a pályázatokat, ám alkalmas jelentkezőt nem találtak. A tizenegyedik pályázat azonban sikeres volt. A jelentkező, Szűcsné dr. Zsiga Éva egyelőre nem rendelkezik háziorvosi szakvizsgával, ezért a Praxisprogram I. keretében vállalta a feladat ellátását. A testület idén májusban döntött arról, hogy támogatja ezt a megoldást.

A doktornő októbertől áll munkába. A képviselők legutóbbi ülésükön már arról döntöttek, hogy az eddig helyettesítő dr. Erdősi József háziorvossal, illetve az ő helyettesítését ellátó dr. Szabó Gáborral kötött szerződéseket közös megegyezéssel felbontják.

Egy másik változás is bekövetkezik a város egészségügyi ellátásában. Az I. számú fogorvosi körzetben novembertől dr. Tihanyi Réka helyett dr. Dudás Gergely András dolgozik. A váltás oka, hogy a doktornő anyai örömök elé néz.

2016. október 3. S.K.

Közélet
2016.04.02.

Kapitányságvezetői dicséret rendőröknek

Közélet
Kapitányságvezetői dicséret rendőröknek
2016.04.12.

A Holt-Duna jövője a tét

Közélet
A Holt-Duna jövője a tét
2016.04.12.

Lassan kihalnak a fröccsivó emberek

Közélet
Lassan kihalnak a fröccsivó emberek
2016.04.12.

Thelena Kft. városgazdai státusz

Közélet
Thelena Kft. városgazdai státusz
2016.04.13.

Vállalkozói fórum

Közélet
Vállalkozói fórum
2016.04.16.

Új csarnok alapkőletétele

Közélet
Új csarnok alapkőletétele
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár