Pihenés helyett ők segítik a fiatalokat

2019.10.03.

– Ha egy társadalom, egy település, egy család, – a legjobb szándékai ellenére is – némi lelkiismeret-furdalást érez az időskorúak megbecsülésével kapcsolatban, hát jól érzi – fogalmazott Berta Zoltán tolnai alpolgármester a városi idősek napi rendezvényen. A Lovardában rendezett eseményre mintegy háromszáz szépkorú fogadta el a meghívást. Az ünnepségen részt vett dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott, Appelshoffer Ágnes polgármester és dr. Lehőcz Regina, a megyei kormányhivatal főigazgatója is.

Kép

Az időseket Berta Zoltán alpolgármester köszöntötte. Fotó: Makovics Kornél

Az ünnepi szónok arról is beszélt: bár az idősebb korosztályhoz tartozóknak már inkább pihenniük kellene, mégis nagyon gyakran inkább még ők segítik a fiatalabbakat. A legkevesebb, amit az idősek­ért tehetünk, hogy minden helyen és alkalommal kifejezzük nagyrabecsülésünket, és megköszönjük nekik azt, amit az országért, a településükért, a családjukért tettek. Úgy vélte viszont, hogy a tolnai önkormányzat az elmúlt évek során azért ennél jóval többet is tett az idősekért, például a tolnai idősek napközije felújításával és bővítésével.

A tolnai idősek napi rendezvényen hagyomány, hogy virággal köszöntik a jelenlevő legidősebb vendégeket. Idén a kilencvenkét éves Fekete Ferencné Kati néninek és a nyolcvanhat éves Varga Ferencnek kívánt minden jót Appelshoffer Ágnes és dr. Horváth Kálmán.

A program következő részében ismét megtapasztalhatták a résztvevők, hogy „borban az igazság” – Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita ezen címet viselő zenés műsorából. Végül az önkormányzat estebédre látta vendégül a megjelent szépkorúakat.

Közélet
2019.01.29.

Mobil kemencével gyarapodott a MAG-Ház

Közélet
Mobil kemencével gyarapodott a MAG-Ház
2019.02.02.

Két jelölt indul az időközi képviselő választáson

Közélet
Két jelölt indul az időközi képviselő választáson
2019.02.02.

Elhunyt Mözsi-Szabó István

Közélet
Elhunyt Mözsi-Szabó István
2019.02.07.

ESZA pályázati felhívás

Közélet
ESZA pályázati felhívás
2019.02.11.

Ha elképzelted, már el is kezdted

Közélet
Ha elképzelted, már el is kezdted
2019.02.13.

A 6-os úti megállóból induló járatok

Közélet
A 6-os úti megállóból induló járatok
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár