Iskolába jár Tolnán egy róka

2019.12.12.

Településszéli ingatlanok környékén nem ritka vendég a róka. De Guld András tolnai lakos arról számol be, hogy a napokban többször látott ő is és a felesége is rókát, egészen a templommal szembeni iskolaudvarig merészkedni. Az pedig már igencsak belvárosi rész. Jó volna kilövetni, de lakott területen komplikált ez a dolog.

Ezerné dr. Huber Éva a város jegyzője megerősíti, hogy hallott az esetről, de intézkedni csak hivatalos bejelentést követően tudnak. Tavaly Mözsön is volt egy ilyen eset.

Kép

Mi a teendő, kihez kell fordulni? Schubert János vadőr azt mondja: ő csak külterületen tevékenykedik, a belterület az ebrendészeté. A faddi ebrendész, Kákonyi Gábor ezt cáfolja. A vad, az vad, nem eb. Tehát a vadászok az illetékesek, ha a polgármester felkéri őket, ahogy azt Faddon is tették a napokban egy betévedt vaddisznó miatt. Fülöp János faddi polgármester is megerősíti ezt. A sérült vaddisznót befogták és elszállították, de volt már belterületen portyázó róka is náluk, amit, engedélykérést követően, a területileg illetékes vadásszal kilövettek.

A folyamat egészét végül Kocsner Antal, a megyei vadászkamara elnöke foglalja össze. Eszerint lakott területen tilos a vadászat, de indokolt esetben van megoldás. A polgármesteri hivatalnak a bejelentést követően a rendőrséghez kell fordulni, mert ott vannak nyilvántartva azok a hivatásos vadászok, akik az adott területen intézkedésre jogosultak. (Akkor is, ha vadelütés során gépjárműkár keletkezik.) Ha a kilövést elrendelik, akkor azt elvégzik, és gondoskodnak a vad további sorsáról, elszállításáról is.

Wessely Gábor

Közélet
2019.01.20.

Közlemény a kéménytüzek megelőzéséről

Közélet
Közlemény a kéménytüzek megelőzéséről
2019.01.29.

Mobil kemencével gyarapodott a MAG-Ház

Közélet
Mobil kemencével gyarapodott a MAG-Ház
2019.02.02.

Két jelölt indul az időközi képviselő választáson

Közélet
Két jelölt indul az időközi képviselő választáson
2019.02.02.

Elhunyt Mözsi-Szabó István

Közélet
Elhunyt Mözsi-Szabó István
2019.02.07.

ESZA pályázati felhívás

Közélet
ESZA pályázati felhívás
2019.02.11.

Ha elképzelted, már el is kezdted

Közélet
Ha elképzelted, már el is kezdted
Akadálymentesített változat
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár