Párosan is szépen szól a szólóhangszer

2019.01.19.

A zongora alapvetően egyszemélyes hangszer, kényelmetlen a zenészek számára, ha négykezest játszanak rajta. Ez azonban egyáltalán nem zavarta a XVII. Tolna megyei négykezes találkozón résztvevő zeneiskolai növendékeket, remek produkciók hangzottak el a tolnai zeneiskolában rendezett seregszemlén.

Kép

A négykezes játék egyfajta ráadás, ajándék, plusz öröm, de ugyanakkor plusz nehézség is az elsősorban szólóban játszó zongoristák számára. Párban másképp kell a hangszerhez nyúlni, hosszabb idejű négykezes játék esetén a kényelmetlen tartás miatt akár meg is fájdulhat a zenészek keze. És a pedálozást sem lehet úgy megoldani, mint szólóban. Többek között ezt is megtudhatta a közönség kevésbé avatott része a pénteken a tolnai zeneiskolában rendezett megyei négykezes találkozón. A kétévente lebonyolított eseményen ezúttal mintegy harminc zongorista növendék, valamint tanáraik vettek részt, hat megyei zeneiskolából (Bonyhád, Dunaföldvár, Nagymányok, Szekszárd, Tamási, Tolna). A gyerekek közül többeket a hozzátartozóik is elkísérték.

Kép

A növendékek produkcióit ezúttal is neves szakemberek értékelték: a Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának főiskolai docensei, dr. Zsigmondné dr. Pap Éva és férje, dr. Zsigmond Zoltán tanszékvezető.

Bár a találkozó a szakmai megmérettetés mellett alapvetően a zenélés élvezetéről szólt, a gyerekek olykor túl komolyan is vették a produkcióikat. Fritz Józsefné, a házigazda tolnai zeneiskola vezetője meg is jegyezte, hogy egy kicsit több mosolygó arcot szeretett volna látni a fellépésekkor. Az eredményhirdetésre viszont a drukk eltűnt, felszabadult zenészpalánták vehették át az okleveleket és az ajándékokat, amelyekből minden résztvevőnek jutott.

Kép

A nem szigorú, de igazságos zsűri páros értékelése alapján öt produkció kapott ezüst minősítést. Arany minősítést érdemelt Chang Qin-Erősné Máté Éva (tanár) (Szekszárd); Bali Anna-Seleljo Alexandra (tanár) (Tolna); Bóka Boglárka-Bóka Barbara (Tamási), Szuhai Sára-Pekli Nóra (Tamási); Bérces Noémi-Seleljo Alexandra (Tolna); Máté Ifeoma Mária–Erősné Máté Éva (Szekszárd); Hadházy Ágoston-Dobai Tamásné (tanár) (Tolna).

Arany minősítést különdíjjal kapott Karácsony Hanna-Jaszenovics Szonja (Szekszárd); Hájas Kristóf-Szabados Balázs (Szekszárd); Havasi Gréta-Ábrahám Péter (Bonyhád); Ninaj Gentiána-Aranyi Panna (Szekszárd); Antal Botond-Ferenczi Sándor (Bonyhád).
A zsűri szerint a legkiemelkedőbb teljesítményt ezen a seregszemlén a Bajusz Panna-Sándor Zsigmond Áron páros (Szekszárd) nyújtotta.

A tanári különdíjat Erősné Máté Éva és Seleljo Alexandra érdemelte ki.

Steinbach Zsolt, fotók: Makovics Kornél

Képes összefoglaló.

Kultúra
2018.02.24.

Mesék, illatok, ízek Bangkoktól Chiang Maig

Kultúra
Mesék, illatok, ízek Bangkoktól Chiang Maig
2018.02.25.

A színházi varázs szerelmes rabja lett

Kultúra
A színházi varázs szerelmes rabja lett
2018.03.04.

Találkozó a varázslatos hangszer jegyében

Kultúra
Találkozó a varázslatos hangszer jegyében
2018.03.05.

Tájékoztató az általános iskolai beiratkozásról

Kultúra
Tájékoztató az általános iskolai beiratkozásról
2018.03.06.

Átadták a Tolnáról szóló rövidfilmek jogait

Kultúra
Átadták a Tolnáról szóló rövidfilmek jogait
2018.03.07.

Nyugdíjasok, akik soha nem lesznek öregek

Kultúra
Nyugdíjasok, akik soha nem lesznek öregek
HírekÖnkormányzatiKözéletiKulturálisSportKépgalériaEseménynaptár